„Hírnév, kincs, dicsőség nem adhat földi boldogságot, önmagunkban kell azt keresnünk, a szív nyugalmában s az erkölcs tiszta érzet ártatlan örömeiben." - Horthy Miklós

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Újabb adatok láttak napvilágot a Dornier Do 17-es repülőgépről, miközben megkezdődött a tengerből kiemelt bombázógép felújítása

Internetes honlapunk korábban már beszámolt arról a repüléstörténeti szenzációról, hogy 2013. május 3-án a Kent partjaihoz közeli, Goodwin Sands-nél megkezdték egy második világháborús német Dornier Do 17-es bombázógép kiemelését a tengerből. A roncsokat június 11-én nagy médianyilvánosság mellett sikeresen a felszínre hozták, majd a törzset és a szárnyakat először a kenti Ramsgate-be hajózták be. Ezt követően közúti szállítással érkezett meg a Brit Királyi Légierő (RAF) cosfordi bázisára, ahol június 16-án 10 órától az érdeklődők számára is – rögtönzött kiállítás keretében – megtekinthetővé tették, valamint ezzel egyidőben képeket tettek fel az internetre a Dornier bombázógépről. A Do 17 típusú repülőgép felújítása időközben már elkezdődött, és a múzeum vezetése mintegy 600.000 font összegre becsüli a várható költségeket, ami majd legvégül Hendonban fogja gazdagítani a repülő gyűjteményt.

A sikeres kiemelés óta a repüléstörténészek sem tétlenkedtek és megkezdték a kutatómunkát, melynek eredményeként újabb adatokat hoztak nyilvánosságra a személyzetről és a repülőgépről egyaránt. Így a RAF Múzeum és az „Air Historical Branch" szakemberei kiderítették, hogy a tengerből felhozott Dornier Do 17Z-2 típusú repülőgép gyári száma 1160 volt, valamint a 3. bombázóezred III. osztályának 7. századához (7/III/KG 3) tartozott. A gép lajstromjele: 5K+AR volt.

dornier1Az 5K+AR lajstromjelű Dornier Do 17Z-2 típusú német bombázógép roncsa a tengerből való sikeres kiemelés után

A német bombázógépet 1940. augusztus 26-án – az angliai légi csata idején – lőtték le. A légi győzelmet egy brit Boulton Paul Defiant vadászgép számlájára írták, amely akkor a 264. században teljesített szolgálatot. Sajnos a brit repülőszemélyzet kilétét mindezidáig nem sikerült kideríteni. Ugyanekkor a német gép legénységét minden kétséget kizáróan be tudták azonosítani. Ebből kifolyólag megtudhatjuk, hogy a Dornier 17-es a belgiumi St. Trondból indult bevetésre és 1940. augusztus 26-án 13.40 körül hajtott végre kényszerleszállást Goodwin Sands-nél. A német pilóta Willi Effmert Feldwebel (törzsőrmester) volt, akinek sikerült még időben a vízre letennie a gépét. Rajta kívül csak a megfigyelő élte túl a kényszerleszállást, míg a legénység másik két tagja életét vesztette. (Nem tudjuk pontosan, hogy a hősi halottak a légi harcban, vagy a vészleszállás közben vesztették életüket.)

dornier2Rögtönzött kiállítás Cosfordban

A német Dornier Do 17-es személyzetének tagjai név szerint a következők voltak:

- Pilóta: Willi Effmert Feldwebel (törzsőrmester), 24 éves, sebesülten fogságba esett

- Megfigyelő: Herman Ritzel Unteroffizier (őrmester), 21 éves, fogságba esett

- Rádiós: Helmut Reinhardt Unteroffizier (őrmester), 27 éves, meghalt (eltemették Ysselsteyn-ben Hollandiában, BQ parcella, 6. sor, 136. sírhely)

- Bombacélzó: Heinz Huhn Gefreiter (tizedes), 21 éves, meghalt (eltemették Cannock Chase-ban, 1. parcella, 1. sor, 405. sírhely).

dornier3Egy Dornier Do 17 személyzete bevetés előtt a második világháború elején

Az 5K+AR lajstromjelű Do 17-es egyike volt annak a 7 bombázógépnek, amelyik 16 db 50 kg-os bombával indult bevetésre és Medway körzetében a Brit Vadász Parancsnokság repülőtereinek támadása volt az elsődleges feladata. Ám mielőtt a célpontot elérhették volna, felhőbe kerültek, ezért föléje kellett emelkedniük. A felhőben való biztonságos repülés érdekében ki kellett válniuk az alakzatból (nehogy véletlenül összeütközzenek valamelyik társukkal), ennek következtében viszont elvesztették a kijelölt útirányt. Miután újra sikeresen irányba álltak, nem sokkal később támadták meg Willi Effmert gépét a Boulton Paul Defiant vadászok (amelyek az Essex-i Hornchurch-beli 264. vadász századhoz tartoztak). A váratlanul kialakult légi harcban először eltalálták a Dornier mindkét motorját, majd a pilótafülkét is. Ezt követően kellett leállítani az egyik motort és kényszerleszállást végrehajtani. A RAF vadászainak ezt a légi győzelmet akkor még azért nem tudták igazolni, mert nem sokkal később a német 3. vadászezred (Jagdgeschwader 3 – JG 3) pilótái sem tétlenkedtek a légtérben, hamar visszavágtak, és végül sikeresen lelőtték a brit szemtanúkat.

dornier4Bombakioldás közben egy Dornier Do 17-es repülőgép

A német Luftwaffe több mint 400 db Do 17-et vetett be az angliai légi csata idején, ebből kb. 200 db került veszteséglistára (többségük 1940. augusztus-november között). Az időközben elavulttá váló Dorniereket összesen 15 német repülő alakulat alkalmazta bombázó és felderítő feladatkörben, így pl. a: 2., 3. és 76. bombázóezredek (Kampfgeschwader – KG 2, 3 és 76). A második világháború során a Luftwaffe megrendelésére több mint 1.500 db Do 17-et gyártottak, ebből is a legtöbbet a Do 17Z-2 változatból, amely többnyire 4 fős személyzettel, és 1.000 kg bombateherrel repült.

Felhasznált irodalom:

http://www.rafmuseum.org.uk/cosford/things-to-see-and-do/dornier-17-conservation/dornier-17-conservation.aspx
http://www.rafmuseum.org.uk/cosford/things-to-see-and-do/dornier-17-conservation/dornier-17.aspx
http://www.rafmuseum.org.uk/cosford/things-to-see-and-do/dornier-17-conservation/identification.aspx
http://www.rafmuseum.org.uk/cosford/things-to-see-and-do/dornier-17-conservation/crew-details.aspx
http://www.rafmuseum.org.uk/cosford/whats-going-on/news/dornier-do-17-arrival-at-raf-museum-cosford/

Képek:
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2339105/Back-deep--600-000-rescue-operation-lifts-German-bomber-Channel-bed.html
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2339105/Back-deep--600-000-rescue-operation-lifts-German-bomber-Channel-bed.html

Videó:
http://www.bbc.co.uk/news/uk-22850596

Írta: Kiss Kálmán

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább