„Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem." - Franklin D. Roosevelt

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Ötven feltételezett náci háborús bűnös ellen indulhat eljárás

Csaknem hét évtizeddel a második világháború után egyszerre ötven feltételezett náci háborús bűnös ellen indulhat eljárás Németországban.

bun

A nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott nyomozó hatóság (ZSt) szerint az egykori náci lágerőr, John Demjanjuk ügyében hozott ítélet nyomán a siker reményével lehet pert indítani a haláltáborokban felvigyázói feladatot végzett emberek ellen annak dacára, hogy szemtanúk hiánya miatt nem lehet bizonyítani a közvetlen részvételüket a lágerekben elkövetett tömeggyilkosságokban.

A hatóság e megfontolás alapján hamarosan előzetes vizsgálatot indít ötven ember ellen. A Németországban élő, 90 év körüli férfiak a ZSt feltételezése szerint az auschwitz-birkenaui haláltábor őreiként bűnsegédek voltak emberölésben - írták német lapok a hét végén.

John Demjanjuk ügye vízválasztónak számít a náci háborús bűnösök felelősségre vonásában, mert ő volt az első ember, akivel szemben az ügyészség annak ellenére emelt vádat, hogy egyetlen gyilkosságot sem tudott rábizonyítani.

Az ukrán származású férfi a sobibóri haláltáborban volt őr. Az ügyében eljáró müncheni tartományi bíróság 2011-ben hozott ítélete szerint bűnsegédként részt vett 27 900 zsidó fogoly legyilkolásában. Az ügyészség tanúk beszámolóira nem támaszkodhatott, fő bizonyítéka John Demjanjuk SS-szolgálati igazolványa volt, és egy feljegyzés arról, hogy 1943 márciusában Sobibórba helyezték.

John Demjanjukot öt év börtönbüntetésre ítélték, ennek  végrehajtását azonban a 90 éves elítélt rossz egészségi állapota miatt felfüggesztették. A férfi tavaly márciusban meghalt. A ZSt 1958 óta működik, eddig nagyjából 7 500 ügyben végzett nyomozást, levéltárában pedig csaknem kétmillió dokumentumot őriz.    

Az auschwitz-birkenaui haláltábor volt a legnagyobb náci megsemmisítő tábor. A nácik által megszállt Lengyelországban fekvő lágerben több mint egymillió embert öltek meg, becslések szerint nagyjából minden harmadik áldozat magyar volt.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább