„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Megállapodás lehet a Benes-dekrétumok ügyében

Ma már elképzelhető, hogy Szlovákia és Magyarország kiegyezzen a Benes-dekrétumok ügyében - állítja Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter abban az interjúban, amely a Mladá Fronta Dnes és a Lidové Noviny című cseh napilapokban jelent meg hétfőn.

38534

A miniszter arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e Pozsony részéről egy olyan bocsánatkérés a szlovákiai magyaroktól, mint amilyet 1990-ben a kárpáti németek irányában fogalmazott meg a szlovák kormány, kifejtette: "Igen. Ám Magyarországgal kapcsolatban lényegesen összetettebb ügyről van szó. Az ilyesmihez két félre van szükség. Ahhoz, hogy ilyen érzékeny dolgok megoldódjanak, ki kell alakítani a megfelelő légkört. Két éve ez még elképzelhetetlen volt. Ma már elképzelhető." Lajcák szerint Pozsonynak érdeke, hogy a cseh-német kiegyezéshez hasonlóan szintén rendezze a dekrétumok ügyét Budapesttel.

"Ezt el tudom képzelni. A csehek Németországhoz való viszonyának, illetve a szlovákok Magyarországhoz való viszonyának ugyanazok a történelmi alapjai. Jó lenne, ha megtalálnánk a módját annak, hogy miként zárjuk le a Benes-dekrétumok ügyét Magyarországgal is. A témát pedig ráhagyhatnánk a történészekre. Mindig rossz, amikor a politikusok helyettesítik őket. Erről is beszéltünk az elmúlt napokban Martonyi János külügyminiszterrel. Jó irányba haladunk" - válaszolta Lajcák.

"Az ok, amiért ragaszkodunk (Szlovákia) a Benes-dekrétumokhoz az az, hogy számunkra ezek össze vannak kötve a második világháború eredményeinek értelmezésével. A dekrétumok megkérdőjelezése a revizionizmus kezdetét jelentené" - mondta Lajcák, arra válaszolva, miért ragaszkodik Szlovákia olyan görcsösen a Benes-dekrétumokhoz, úgy, mint a csehek, holott a szlovákok a magyarokat nem űzték el és szinte vagyont sem kellene nekik visszaadni.

A második világháború utáni csehszlovák nemzetállam megteremtése érdekében a Benes-dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján jogfosztottá tették a német és a magyar kisebbséget, jelentős részüket ki is telepítették. A dekrétumokat az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia is jogrendje részének tekinti.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább