„A jelenlegi helyzetet számunkra adott lehetőségnek, nem pedig katasztrófának kell tekinteni." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Mit keresett a hét törpe Auschwitzban?

Ahogy a fénycsóvák erősen megvilágították az Auschwitzba begördülő újabb, zsidókkal telezsúfolt vonatszerelvényt, az SS-tisztek alig akartak hinni a szemüknek. A hét törpe miután nagy nehezen lekászálódott a vonatról, körbe álltak, s meg se próbáltak utat törni maguknak a rámpán álló foglyok között. Egyikőjük egy aláírást tartalmazó képeslapot nyújtott át az őket körülvevő náci tisztnek. A lapot garancialevélnek szánták arra, hogy nem esik bántódásuk: mint kiderült, a morózus őr előtt a világhírű utazó csapat, a Lilliput Troupe tagjai álltak.

38391

Nem mesebeli történet

A bevagonírozott magyarországi zsidókhoz hasonlóan a lilliputiak sem tudták, hogy a három napon át tartó vonatút végén a náci Németország leghírhedtebb megsemmisítő táborába érkeztek. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor – amely három fő táborból és 40-50 kisebb táborból állt – területén mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg, többségükben (90 százalék) zsidókat. Amint az SS-tiszt felocsúdott a kezdeti döbbenetből, nyomban parancsba adta, hogy „ébresszék fel a doktort".

Egyetlen törpe miatt talán fel sem ébredt volna mély álmából 1944 májusának egyik hajnalán Joseph Mengele, de egy család – amely ráadásul hét tagból áll – már a sokat látott orvos érdeklődését is felkeltette. A partiumi Máramaros megyéből származó Ovitz-család legifjabbik tagja, a 23 éves Perla Ovitz eleinte – látva az építmény tetején füstölő két hatalmas kéményt – pékségre gyanakodott, de az egyik, a vonatról történő leszállításban segédkező, csíkos rabruhát viselő zsidó hamar felvilágosította: itt nem kenyeret sütnek, hanem embereket küldenek a másvilágra.

Mengele 1943-ban érkezett Auschwitzba, hogy az ikerszületések titkát kutassa. Első feladata az volt, hogy megoldást találjon az egyik női táborban kitörő tífuszjárványra; Mengele erre egy egész női barakkot a gázkamrába küldött. Fanatikus kísérletezései során semmitől sem riadt vissza, volt, akiknek összevarrta vénáit, hogy mesterségesen sziámi ikrekké tegye őket. Érdekelték a szemszínnel kapcsolatos vizsgálatok is: előfordult, hogy páciensei szemének színét úgy akarta megváltoztatni, hogy kék festéket fecskendezett bele, ez azonban legtöbbször csak fájdalomhoz és vaksághoz vezetett.

Mengele nemcsak kísérletei miatt vált Auschwitz és a holokauszt szimbólumává, teljhatalmát demonstrálva ugyanis közvetlenül is gyilkolt. A szelektálások során emberek ezreit küldte egyetlen kézmozdulattal a halálba. 1945 januárjában hagyta el az auschwitzi haláltábort. A háború utáni években előbb Németországban bujkált, majd a megtorlástól tartva hamis papírokkal Argentínába és Brazíliába szökött. A Halál Angyala, vagy ahogy mások nevezték, Dr. Auschwitz, soha nem került bíróság elé. 1979-ben halt meg Brazíliában, fürdőzés közben szélütést kapott, majd a tengerbe fulladt.

Törpeségtől szifiliszig

A vándorénekesekből álló Ovitz-család történetének hallatán gyermeki lelkesedés lett úrrá Mengelén. Az apró emberek elmesélték, hogy apjuk, Shimshon Eizik rabbi egy átlagos testmagasságú nőt vett el, aki hét törpét és három „normális" gyermeket szült neki. Az auschwitzi törpék című, minap megjelent könyv felidézi, hogy Mengele majd kicsattant az örömtől a törpék érkezésekor, s azt állította, hogy 20 évre elegendő munkája lesz, ha megkezdheti hírhedt vizsgálatait.

Még csak három óra telt el a törpéket szállító vonat megérkezése óta, de a zsidók nagy része – mintegy 3100-3500 ember – addigra már halott volt. A törpéket és három ép testvérüket végül nem küldték gázkamrába. Az Ovitz-családdal egy teherautó hajtott el; megmenekülésük a világháború egyik legkülönlegesebb története, amelyre csak évekkel a második világégés után, hosszas kutatómunkát és a túlélőkkel folytatott interjúkat követően derült fény.

A törpék fejét a zsidó és más raboktól eltérően nem borotválták le és megtarthatták ruháikat is, viszont ugyanúgy barakkban éltek. „Kivételezett" státusukat mutatja, hogy nem latrinákat, hanem a korábban halott csecsemők tárolására szolgáló biliket használtak, s mindennap alumíniumtálban kellett mosniuk, Mengele ugyanis kínosan ügyelt a tisztaságra.

A kísérletezés helyszíne, Mengele laboratóriuma teljesen átlagos volt. A törpék eleinte nem is fogtak gyanút, csak a hétről hétre megismételt vérvétel volt szokatlan számukra. „Sok vért vettek tőlünk, az éhínség miatt viszont gyakran elájultunk" – emlékezett vissza Perla. „Ez sem tartotta vissza Mengelét: lefektetett minket és folytatta a vérvételt" – fűzte hozzá. Az Ovitzok vegzálásai a gyakori rosszullétek után sem maradtak abba. Mengele azonban nem tudta, mit is keres valójában: a törpeség genetikai kódját végül nem lelte meg, a fennmaradt orvosi feljegyzésekből csupán a vese- és májproblémákkal kapcsolatos vizsgálatai olvashatók. A törpéket folyamatosan faggatták, hogy teszteljék intelligenciájukat, s különböző vizsgálatok alá vetették őket a szifilisz okainak kutatása végett. Perla visszaemlékezése szerint a legelviselhetetlenebb az volt, amikor felváltva forró és hideg vizet öntöttek be a fülökön.

Mengele viszont rajongott a törpékért, gyakran bókolt a család hölgytagjainak, s tett udvarias megjegyzéseket csinos öltözékükre. Dr. Auschwitz célja végső soron az volt, hogy kísérletekkel támassza alá a zsidó faj esetében megfigyelhető degenerációs elváltozásokat. Ezt azonban semmiféle tudományos vizsgálattal nem tudta alátámasztani, így a témáról szóló előadását a meztelenre vetkőztetett törpékkel illusztrálta, ezzel úgy tűnt, mintha sokkal hatásosabb lenne a beszéde. Mengele erőfeszítéseit nem vetette vissza kutatásának sikertelensége, nem állt bosszút, sőt két kísérleti alanyát, Avram és Micki Ovitz-ot egyenesen a gázkamráktól mentette meg.

A törpék végül a csodával határos módon megmenekültek. Ahogy 1945 januárjában egyre szaporodtak a hírek a Vörös Hadsereg nyomulásáról, Mengele fogta magát és orvosi eszközeivel együtt elhagyta Auschwitz-et. Az Ovitz-család hét hónap múlva ért haza; a deportálásuk előtt elásott aranyak és más értéktárgyaik a helyükön voltak, de szülőfalujuk, a romániai Rozavlea teljesen megváltozott: a 650 elhurcolt zsidóból csak ötvenen tértek haza.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább