„Olvastam egy Sztálinról szóló könyvet, vaskézzel irányítja azt a hatalmas országot." - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

A varsói gettó titkos iratai

Több tízezer oldalnyi dokumentumot gyűjtött egy amatőr krónikásoknak felcsapott zsidókból álló titkos csoport a varsói gettó területéről a második világháború éveiben. Vezetőjük az életével fizetett bátor tettéért.

38305

35 ezer oldal

1942. augusztus 3-án, egy forró nyári napon, a 19 éves David Graber egy cetlire írta rá a nevét, majd a papírdarabot gondosan egy fémdobozba tette. A helyszín a Nowolipki utca 68., a varsói gettó közepe. A cetlin a következő szöveg volt olvasható: „Nagyon boldog leszek, amikor ezt a nagy kincset egyszer kiássák, a világ pedig szembesül az igazsággal". David és társa, Nahum Grzywacz összesen tíz dobozt földelt el. A fiatalember érezte, hogy órák, esetleg percei lehetnek hátra. David Graber sajnos nem tévedett: mikor négy évvel később a fémdobozokat kiásták, ő és Nahum már régen nem éltek, a németek a közel ötven főből álló csoportjuk nagy részét kivégezték. Csak hárman élték túl a nácik fékevesztett dühét: 1946 szeptemberében ők vezettek el a fémdobozokhoz, ők „szembesítették a világot az igazsággal".

A titkos, Oyneg Shabbes (A sabbath öröme) nevet viselő csoport (a név onnan eredt, hogy tagjai rendszerint szombat délutánonként jöttek össze) a világháború éveiben mintegy 35 ezer, a varsói gettó területén fellelt dokumentumot gyűjtött össze, köztük naplókat, esszéket, tanulmányokat, riportokat, verseket, de voltak köztük festmények, naplók, térképek, villamosjegyek, receptek és fotók is. Az eltemetett, főleg jiddis, lengyel, angol és más európai nyelveken írt iratok azt dokumentálták, hogyan fosztották meg jogaiktól, kínozták meg és gyilkolták le a nácik a varsói zsidókat.

A csoport vezetője egy galíciai zsidó férfi, bizonyos Emanuel Ringelblum volt. Az 1900-ban született történész Varsó zsidó népességének 1527 előtti történetéből doktorált a Varsói Egyetemen, s az Aleynhilf nevű zsidó önsegélyező szervezet tagja volt. Két héttel a világháború kitörése előtt Ringelblum még részt vett a Cionista Világszervezet genfi kongresszusán, ahol a megjelent delegáltak figyelmeztették, hogy túl veszélyes lenne visszamennie Lengyelországba, ezért arra kérték, maradjon inkább Svájcban. Ringelblum nem tágított: felesége és kilencéves fia várta otthon.

A varsói gettót 1940 novemberében hozták létre, a 307 hektárnyi területet háromméteres fal vette körül, tetején szögesdróttal. Kezdetben 250 ezer főt költöztettek be, de hamarosan 400, majd 550 ezer embert zsúfoltak össze, egy-egy szobában 8-15 személy is lakott. A cél a lakosság kifosztása és elpusztítása volt, a szökni próbálókat kivégezték. Később erődítéseket, utakat építtettek a gettó lakóival, a német tőke boltokat és üzemeket vett át. Létrehozták a zsidótanácsot, amely a német utasításokat adta tovább és megpróbálta az életet elviselhetőbbé tenni. A zsidó gettórendőrség emberek utáni hajszával, vagyonok felhajtásával tűnt ki. A nyomort járványok tették elviselhetetlenné, munka csak 30-60 ezer főnek jutott, 200 ezren minden jövedelem nélkül tengődtek.

Ringelblum a történész pontosságával kezdte feldolgozni a varsói gettó mindennapjait, rendeleteket, plakátokat, leveleket, naplókat, fejadagokról szóló kártyákat és rajzokat gyűjtött, de megbújt benne a gettó környezetét a sebész pontosságával felmérő néprajzkutató és a szociológus, sorban készítette az interjúkat, gyakran az éhhalál határán levő emberekkel. Ringelblum eleinte maga járta a gettót, később azonban egyre többen csatlakoztak hozzá; néhányan lengyelül írtak, de a legtöbb feljegyzés jiddis nyelven maradt fenn.

va

A felkelés

A németek 1942. július 22-én szállták meg a varsói gettót, s előírták: a Judenrat naponta 6000 embert állítson ki a rakodótérre, a végcél a treblinkai tábor volt. Mivel nem tudta megmenteni népét, Adam Czerniaków, a tanács elnöke öngyilkos lett. Varsóból 300 ezer zsidót deportáltak, egymilliót a főkormányzóságból. A történészek a passzivitás okai között emlegetik a németek iránti illúziókat, a népirtás hihetetlenségét, az ellenállás elit jellegét, a fegyverek hiányát és a szervezetlenséget.

A megmaradt 60 ezer zsidó lassan szervezkedni kezdett, majd Mordechaj Anielewicz 1942 decemberében létrehozta a ZOB (Zsidó Harci Szervezet) nevű csúcsszervet. Céljuk nem a megmenekülés volt, hanem a becsületes halál, bunkert, illetve alagutat építettek és katonai kiképzést szerveztek. A gettóba 1943. január 18-án SS-egységek hatoltak be, hogy 16 ezer munkást vigyenek Lublinba. Bár a ZOB-ot meglepte az akció, azonnal harcba lendültek. A történteknek nagy visszhangja volt egész Varsóban, miután több kollaboránst megöltek és szabotázsok kezdődtek. A ZOB-nak mintegy 600 harcosa volt, amikor 1943. április 19-én 850 SS-katona megkezdte a gettó felszámolását.

va1

A zsidók és a "banditák" - így nevezték a németek a lengyel ellenállás harcosait - Molotov-koktélokkal fogadták őket, két tankot felgyújtottak, a németek elmenekültek. A kitűzött lengyel és vörös zászló a falon kívül is nagy lelkesedést váltott ki. Ezután Jürgen Stroop SS-brigádvezető légierőt vetett be, erre a felkelők visszavonultak, a németek pedig dühükben lemészárolták egy kórház betegeit.

Másnap tovább folyt a harc, a németek elrendelték az üzemek kiürítését, s amikor ez nem történt meg, ágyúval lőtték szét az épületeket. Mivel a lengyelek nem tudták felrobbantani a gettó falát, az alagutakon át érintkeztek a védőkkel. A bunkerrendszer meglepte a németeket. Április 25-én, húsvétkor a gettó lángokban állt, sokan a tűzbe menekültek a fogság elől. Május 1-jén a vezetőség gyűlésén ezt énekelték: "ez a harc lesz a végső". A harc ekkor már 19 ponton folyt.

Május 7-én a nácik körülvették a vezetőség házát, de behatolni nem tudtak. Gázt vetettek be, a vezérkar az öngyilkosságot választotta. Később találtak még egy kijáratot, a megmaradtak itt menekültek el. Ezután az ellenállás szétszórtan folyt, május 10-től csak romharcok voltak. Stroop büszkén jelenthette: a gettóban minden házat elpusztított, 16-án pedig a zsinagógát is felrobbantották. 56 ezer zsidót öltek meg vagy hurcoltak el, de tízezernél többen maradtak a romok közt, s hónapok múlva is voltak összecsapások.

A varsói gettófelkelés nagy presztizsveszteséget és anyagi kárt okozott a náciknak, ez a lázadás volt az első nagy katonai akció a megszállt területen. Leverésére 5-6000 németet, tíz tankot vetettek be, a harcokban ukrán, lett, litván fasiszták, lengyel rendőrök is részt vettek. Fegyverzetük 27-szeres túlerőben volt a felkelőkkel szemben, akiknek csak pár ezer gyújtópalackjuk és gránátjuk, pár száz pisztolyuk, 25 géppisztolyuk, 10 géppuskájuk volt, ezek egy részét a lengyelektől kapták.

Ringelblum családjával addigra már elhagyta Varsó zsidók lakta részét. A történész élete utolsó hónapjaiban 40 zsidóval egy lengyel zöldséges 7 méterszer 5 méter területű üvegházában húzta meg magát. A menedéket 1944 márciusában, árulás következtében fedezték fel. Ringelblumot a hírhedt pawiaki börtönbe vitték, megkínozták, majd – miután semmilyen érdemleges információt nem sikerült kiverni belőle – családjával együtt agyonlőtték.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább