„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

aus 123

A náci Németországnak a zsidóság megsemmisítésére irányuló programjáról, a "végső megoldásról" 1942 januárjában határoztak, célul tűzve ki a 11 milliós európai zsidóság teljes kiirtását. A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése "tűzben elégő áldozat", héber szinonimája soá) mintegy kétszázezer, a nácik által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított cigány, valamint homoszexuálisok, testi és szellemi fogyatékosok is áldozatul estek. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések 5 és 6 millió közé teszik. Körülbelül minden tizedik, a holokauszt idején meggyilkolt áldozat magyarországi zsidó volt, számuk 500 és 600 ezer fő közöttire tehető.

Az Oswiecim (német nevén Auschwitz) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság egy régi kaszárnyában. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy "A munka szabaddá tesz" (Arbeit macht frei). A törzstáborban és az 1942-ben létrehozott Brzezinkában (német nevén Birkenauban) építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gázosították el ciángázzal (cyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, egy idő után az ide érkezők már számot sem kaptak; 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget. A németek a birkenaui gázkamrákat felrobbantották, majd 1945 elején a szovjet csapatok közeledésekor a foglyokat gyalogmenetben megindították nyugatra, így a Vörös Hadsereg katonái körülbelül 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak a táborban.

A németek igyekeztek megsemmisíteni a tömeggyilkosság bizonyítékait, ezért az áldozatok számáról a mai napig nincsenek pontos adatok. Az Auschwitzi Múzeum hozzávetőlegesen 1,3 millió főre teszi a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt a zsidók száma, többségük elpusztult. (A Magyarországról idehurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret.) 1947-ben Lengyelország az auschwitzi koncentrációs tábor helyén múzeumot létesített az áldozatok emlékére. Minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak.

Budapesten 2004 óta működik a Holokauszt Emlékközpont, amelynek állandó kiállítása a magyar zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését és elpusztítását idézi fel. Az első nemzetközi holokauszt-emléknapi rendezvényt 2006-ban az Országház előtt tartották az Élet Menete Alapítvány szervezésében. (A magyarországi holokauszt emléknap április 16-ra esik, miután 1944-ben ezen a napon kezdődött el az itthoni zsidók gettókba zsúfolása.)

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább