A Veszprémben települt katonai szervezetek (az MH 54. Veszprém Radarezred, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ és az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó- és Érdekvédelmi Központ) képviselői a doni katasztrófa 70. évfordulója alkalmából a veszprémi Szent Imre-templomban (helyőrségi templom) tartottak megemlékezést.
Turzó Lajos alezredes beszédében azt a kérdést tette fel, hogy „mi keresnivalójuk volt magyar katonáknak ott messze az orosz földeken, a Don folyónál?” Mint fogalmazott: a náci Németország „félelmetes katonai erejével, egy vérgőzös, zavaros ideológia nevében hadba szállt jóformán az egész világgal, és a nagyhatalmak egymás elleni harcából az ütközőzónában egyetlen európai kis ország sem maradhatott ki.”
Hozzátette: a német erőtérben elhelyezkedő államok „vagy csatlósok lettek, vagy áldozatok.” „A második világháborúban Magyarország célja Trianon revíziója volt. Az akkori külpolitikai viszonyok között ez egyedül Hitlertől és szövetségeseitől volt várható. A kompország rossz kikötőbe sodródott, ám visszakaptuk az elcsatolt területek egy részét. Cserében hadba kellett szállnunk a rossz oldalon – jó oldal akkor nem is létezett −, és honvédjeink útnak indultak a fagyhalálba, a golyózáporba. A Donnál elesett, a végtelen hómezőkön visszavonulás közben megfagyott vagy fogságba esett katonák lelkesedés nélkül, előttük nem világos célért harcoltak, csupán kötelességtudatból vagy kényszerből, fásultan letett katonai esküjüknek engedelmeskedve” – hangsúlyozta a törzsfőnök.
A Don-kanyarnál elesettek lelki üdvéért Oláh Emil alezredes, protestáns tábori lelkész és Szécsi Ferenc kisegítő katolikus tábori lelkész mondott imát. A rendezvényen közreműködött az MH Légierő Zenekar − Veszprém.
A szerző felvételei
Forrás: honvedelem.hu
