„Nem ígérhetek semmi mást csak vért, gürcölést, könnyeket és izzadságot.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Hitler zsidó fényképésze

A második világháború legendás haditudósítója, Walter Henisch (1913–1975) úgy volt a Wehrmacht háborús híradósa és fotósa, hogy anyai ágon zsidó származásúnak számított. A Harmadik Birodalomban való életben maradását annak köszönhette, hogy a zsidó nagymama még jó időben árja papírokat vásárolt, és a család a kis Walter előtt eltitkolta származását. A túléléshez azonban – a szerencse mellett – az érintett személyes ügyessége is hozzájárult.

38030

Az 1913-as bécsi születésű, 152 cm magas fodrászinas a Wehrmacht egyes számú haditudósítója lesz. Meghökkentő fordulatokkal van tele életének története.

Egy sivár gyermekotthon. Ő a legkisebb. Átnéznek rajta. Csak egy pöttöm, sápadt lányhoz vonzódik, aki folyton a felsőtestét himbálta. Így szebbnek látta a világot, amit Henisch összetekert papírlapon keresztül nézett. 6 éves korában nevelőotthonba került. Nem tanul jól, ezért átviszik a Katolikus Iskolatestvérekhez. Ekkor találkozik először mostohaapjával.

Albert Prinz operett-színészi pályafutásának egy, a jobb kezét szétroncsoló gránát vetett véget. A kórházban megismer egy ápolónőt, akinek férje, egy Hennis nevű cseh fodrász eltűnt a háborúban, gyereküket otthonba adta. Feleségül veszi. Postatisztviselő lesz. Bécs negyedik kerületében egy szoba-konyhás lakásban élnek. Kényszerűségből magukhoz veszik Waltert, akinek sikertelen szökése után elviselhetetlenné válik helyzete az Iskolatestvéreknél.

A reáliskolából is gyorsan kiveszik, fodrászinasnak adják, de magassága miatt (152 cm) ez sem volt olyan egyszerű. Termete szüli vonzalmát az egyenruhákhoz. „Láthatatlanná tett, mint vakarcsot. Az volt a fontos, hogy végre egyenlőnek ismerjenek el az egyenlők között. Én is szerettem volna olyan nagy, erős és bátor lenni, mint a germán hősök. És akkor, jaj lett volna minden elnyomónak – tanároknak, osztálytársaknak."

Amikor egyetlen barátja cserkésznek áll, ő is akar, de mostohaapja jobbat tud. A Német Tornász Szövetségbe íratja, ahonnan – bár neked az nem fog menni, jegyzi meg Prinz az értetlenkedő gyereknek – egyenes az út az ausztriai Hitlerjugendbe. Meglehet, a felvétel feletti örömében ajándékozza meg nevelt fiát egy három nap múlva zaciba csapott Box Tengor fényképezőgéppel, ugyanis a lepkegyűjtés mellett a fotózás a hobbija, s szeretné, ha Walter ebben is követné. A fiú azonban utálja a szinte kibírhatatlanul pedáns embert, aki felesége nem egészen tiszta poroszságát igen, de – szudétanémet lévén – fia cseh származását nem tudja megbocsátani.

Fodrászsegédi vizsgája után közmunkaszolgálatra megy, építkezéseken, földmunkákon dolgozik. 1933 szilveszterén váratlanul meghal a mostohaapja, a benne maradt vándorló repeszdarab végzett vele – egy kéjnő karjaiban. Most már két emberre kell keresnie: hólapátolás, piaci ládapakolás, alkalmi fodrászkodás, egyéb munkák. Ha nincs, akkor barátjával bírósági tárgyalásokon ücsörög. Ott legalább fűtenek. Unalmában jegyzetelni kezd, egy újságíró belenéz. „Ügyes! Próbálkozz a lapnál!" „Jó!" – mondja a szerkesztő. „Nem tudna fotókat is hozni?" Az 1930-as évek közepén őrültség lett volna nem tudni valamit, amivel pénzt lehet keresni, így február végén megkapta első fényképészi megbízását. Fogta nevelőapja gépét, kiment a Reichsbrücke felújításához, ott egy kollegától beállításai láttán megkapta a sorsdöntő instrukciót: „Nem látod, hogy süt a nap, te törpe!"

Egyéni stílusát jelentős részben magasságának köszönhette. Ha hozzá akart férni a témához fel kellett másznia valahova. De alacsonysága a kor divatos politikai csetepatéinál is jól jött. A gyűlésterem berendezései elzúgtak felette és a záporozó ökölcsapások alatt be tudott osonni a balhé közepére. Az amerikai lapok imádták a fotóit. Tehetségére felfigyeltek néhai Albert Prinz SA- Obersturmbannführer bajtársai is, így lesz a Hitlerjugend fotósa. Ott kattintgat a kancellári palota előtt egy rózsaágyásban a Dollfuss kancellár halálával járó náci puccskísérlet idején 1934-ben, fényképezi Hitler 1938-as bécsi bevonulását: „kezek és horogkeresztes zászlók lendültek a magasba". És az eksztázis akármelyik mai popkoncertet felülmúlná. „Az emberek szeméből valósággal patakzottak a könnyek... Azóta sem voltak ilyen eszményi modelljeim." Aztán ő is bevonult – kezében géppel, lelkében akasztófahumorral.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább