„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Átértékelnék a híres karmester náci kötődését

Kutatásai alapján átértékelné az 1989-ben elhunyt híres karmester, Herbert von Karajan nemzetiszocialista párthoz való viszonyát egy osztrák történész.

kermester

Oliver Rathkorb, a Bécsi Egyetem professzora szerint Karajan korábban lépett be a náci pártba, mint ahogy azt ő maga elismerte, és ahogy az a legtöbb róla szóló életrajzban szerepel. "Ideje végre tudományosan is megvizsgálni azt a képet, amit Karajan felépített, jogilag barkácsolt és talán végül maga is elhitt" - fogalmazott az APA osztrák hírügynökségnek.

Rathkorb kutatásai szerint Karajan (1908-1989) először 1933. április 3-án Salzburgban kérte felvételét a Német Nemzetiszocialista Pártba (NSDAP). Kérelmét Ulmban megismételte május elsején és később Aachenben személyesen is bejelentkezett a területi pártszervezetnél.

Karajan a második világháború után a szövetséges hatalmak Ausztriában lefolytatott nácitlanítási vizsgálatakor azt mondta, hogy soha nem törekedett aktívan a párttagságra és csak Aachenben csatlakozott a párthoz, hogy karmesterként működhessen. A róla szóló életrajzírásokban is rendre ilyen megvilágításban szerepel párttagsága - emelte ki Rathkorb.

Házasságát a zsidó származású Anita Gütermannal is rendszerint annak bizonyítékaként tekintik, hogy nem volt vádolható nácizmussal - mutat rá a történész. Az ő kutatásai szerint ezzel szemben Gütermann apjának textilcége a Harmadik Birodalom idején is virágzott és kiváló összeköttetésekkel rendelkezett.

A világhírű és élete végéig ünnepelt karmester viszonyát a nemzetiszocializmushoz máig viták övezik. Egyes életrajzok szerint csak 1935-ben lett a párt tagja, mások 1933-ra teszik ezt az időpontot és már korábban is megkérdőjelezték, hogy kényszerből lépett be, és nem karrierje gyorsítása érdekében.

 

Forrás: Múlt-kor.hu

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább