Tárgyalás nélkül akarta kivégeztetni vagy börtönbe zárni a második világháború után a náci háborús bűnösöket Nagy-Britannia – derült ki titkosítás alól feloldott dokumentumokból.
Nem akartak pert
A második világháború végén Nagy-Britannia megakadályozta volna, hogy Nürnbergben, az igazságügyi palota 600-as termében, az amerikai megszállási övezetben ítélkezzenek a náci Németország vezetői felett, ehelyett a náci vezetők tömeges kivégzését vagy börtönbe juttatását szorgalmazta, tárgyalás nélkül – olvasható egy ma titkosítás alól feloldott egykori visszaemlékezésben.
A forrás szerint Winston Churchill brit kormányfő a Három Nagy – Churchill, Franklin Delano Roosevelt és Sztálin – 1945. februári jaltai tanácskozásán állt elő ötletével, amelyet először Roosevelt söpört le az asztalról, mondván, az amerikai közvélemény szerinte jobban örülne, ha tárgyalás útján ítélnék el a bűnösöket, míg a szovjet pártfőtitkár a perek propagandaértékében rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet.
A brit vezetés végül engedni kényszerült, de a magas rangú tisztviselők továbbra is kitartottak azon álláspontjuk mellett, hogy a még életben levő, a háború kirobbantásáért felelős náci vezetők vád alá helyezése és elítélése veszélyes precedenst teremthet. Továbbá annak az aggodalmuknak is hangot adtak, hogy a tárgyalást a sztálini Szovjetunió rossz emlékű kirakatpereivel fogják egy lapon említeni.
A legfelső politikai vezetés akkori gondolkodásába Guy Liddell brit hírszerző minap napvilágra került naplója révén nyerhetünk betekintést, amelynek háború utáni fejezetei ma már a brit Nemzeti Levéltár honlapján olvashatók. Guy Liddellről (1892–1958) egy névtelen informátor 1949-ben azt állította, hogy szovjet kém; lehetséges, hogy ezt szovjet dezinformációs anyagból írták ki, mindenesetre a híresztelés végleg kettétörte Liddell karrierjét. 1979-ben pedig azzal vádolták meg, hogy ő is a híres-hírhedt cambridge-i kémhálózat tagja volt.
Tény, hogy Liddell is osztotta azt a brit álláspontot, miszerint a nácikat tárgyalás nélkül kell kivégezni vagy börtönbe zárni, miután a kérdés megvizsgálására életre hívott bizottság is erre a konklúzióra jutott. 1946 júliusában Liddell Nürnbergbe repült, hogy részt vegyen a 21 magas rangú náci vezető – köztük Hermann Göring és Albert Speer – perében. Naplójában végig rosszallását fejezte ki a per légkörét illetően, s úgy fogalmazott, hogy a tárgyalás saját maga foglyává vált.
A vádlottak és a per
Adolf Hitlert nem tudták a vádlottak padjára ültetni, mivel a háború végnapjaiban a sebtében feleségül vett Eva Braunnal együtt minden valószínűség szerint öngyilkos lett, de például helyettesét, Rudolf Hesst, Hermann Göring birodalmi marsallt, Joachim von Ribbentrop külügyminisztert, Wilhelm Keitelt, a Wehrmacht főparancsnokát, Albert Speer hadigazdálkodási minisztert, birodalmi helytartókat és másokat igen.
Az első ülést Berlinben 1945. október 18-án tartották, majd a folytatásra 1945. november 20-tól Nürnbergben került sor a brit Lord Geoffrey Lawrence elnökletével. 24 korábbi náci vezetőt vádoltak háborús bűncselekmények elkövetésével, különféle szervezeteket pedig azzal, hogy jellegüket tekintve háborús bűnösök. Közülük a per megnyitásakor 22 volt vezető állt a bíróság előtt (Martin Bormann, Hitler legközelebbi munkatársa a háború végén eltűnt, s távollétében ítélték halálra, Robert Ley, a német szakszervezetek helyére lépő Deutsche Arbeitsfront elnöke pedig még a per kezdete előtt öngyilkos lett).
216 bírósági ülés után 1946. október 1-jén 22 vádlott felett hirdettek ítéletet. (Gustav Krupp von Bolhen und Halbach gyáros ellen pedig szellemi és fizikai állapota miatt az eljárást megszüntették.) Három vádlottat: Hjalmar Schachtot, Franz von Papent és Hans Fritzscht felmentették, négyen: Karl Dönitz, Baldur von Schirach, Albert Speer és Konstantin von Neurath 10-20 év közti börtönbüntetést kaptak.
Hármat: Rudolf Hesst, Walter Funkot és Erich Readert életfogytiglanra, tizenkettőt: Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Julius Streichert, Alfred Rosenberget, Ernst Kaltenbrunnert, Joachim von Ribbentroppot, Fritz Sauckelt, Alfred Jodlt, Wilhelm Keitelt és Arthur Seyss-Inquartot és Hermann Göringet, továbbá távollétében Martin Bormannt halálra ítélték. Göring a kivégzés előtt öngyilkos lett, a többieket október 16-án felakasztották. A bíróság bűnösnek nyilvánította a Gestapót, a náci titkosrendőrséget (SD), a náci párt vezető testületét és az SS kötelékeit.
Forrás: Múlt-kor.hu
