„Bár a háborúkat fegyverekkel vívják, de emberekkel nyerik meg." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Ezért halt meg Horthy István

A repülőgép páncélozása miatt megváltozott repülési tulajdonságok, a géptípusra való átképzés rövidsége, valamint a pilótánál fellépő rosszullét együttesen okozhatták Magyarország kormányzóhelyettesének, Horthy Istvánnak 1942. augusztus 20-án a keleti fronton történt halálos repülőbalesetét - olvasható abban a vizsgálatban, amelynek megállapításairól tartottak sajtótájékoztatót szerdán az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison.

36894

A 25. bevetésén meghalt tartalékos főhadnagy balesetének első kivizsgálása során nem derítették fel az összes körülményt, és nem neveztek meg felelőst - emlékeztetett a mostani kutatást vezető Magó Károly zászlós, a Szolnoki Repülőmúzeum munkatársa. Aki részt vett a baleset okainak feltárásában, azt titoktartásra kötelezték, lehetőséget adva ezzel a rosszindulatú magyarázatok elterjedésére - tette hozzá.

A most végrehajtott baleseti kivizsgálás politikától mentesen, modern vizsgálati módszerekkel, aerodinamikai kísérletekkel, az orvostudomány, valamint az előkerült bizonyítékok segítségével történt - jelezte a kutató, aki 600 órát fordított rá, 1500 oldal dokumentumot nézett át, hogy az esettel kapcsolatos kérdésekre választ kapjon.

ho1A gyászszertartás

Mint a Magó Károly fogalmazott, repülőgép-katasztrófa általában akkor történik, amikor több jelentéktelennek tűnő körülmény egy időben következik be. Ezek külön-külön könnyen kivédhetők, azonban ha együtt jelentkeznek, a kialakult helyzet megoldhatatlan. Horthy főhadnagy halálos baleseténél is több negatív körülmény egyszerre jelentkezett, és ez okozta a tragédiát.

Tájékoztatása szerint ide sorolható, hogy a Horthy István által is vezetett, Olaszországból páncélozás nélkül hazánkba érkezett Héja nevű repülőgépekbe magyar páncéllemezeket építettek be. A rendelkezésre álló adatok alapján elvégzett számítások bebizonyították: az utólag kapott nehéz páncéllemezek miatt a gép - szakmai zsargonnal szólva - farnehéz lett. A helikopterbázis két pilótájának egy Héjához hasonló repülővel elvégzett repülési kísérletei pedig azt igazolták: a farnehéz gép hajlamosabbá vált abba repülési manőverbe (lapos dugóhúzóba) kerülni, amelyből Horthy István még "kivette" a gépet, de felemelkedni már nem tudott. A Honvéd Kórház két orvosának szakvéleménye szerint pedig a pilóta szervezetét a repülés közben érhette olyan túlterhelés, amely eszméletvesztéssel jár, ez az állapot ma is gyakori oka a katonai légi baleseteknek.

ho2

A kutató egyben cáfolta azt a mendemondát, hogy a 37 éves főhadnagy túl idős lett volna vadászpilótának. A felszállás előtti estén névnapja alkalmából nem fogyasztott alkoholt, és az aerodinamika segítségével kizárták a németek által elkövethetett szabotázst is - mondta, megjegyezve: ez utóbbit úgy igazolták, hogy más repülők az elvégzett kísérletek közben éppúgy viselkedtek, mint Horthy főhadnagyé a zuhanáskor.

Magó Károly bejelentette: az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a Magyar Roncskutató Egyesület képviselői 2012 augusztusában, a haláleset 70. évfordulóján felkeresik Ilovszkoje településnél Horthy István lezuhanási helyét, és tábori mise keretében emlékeznek meg az elhunyt vadászpilótáról.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább