„A jelenlegi helyzetet számunkra adott lehetőségnek, nem pedig katasztrófának kell tekinteni." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Kiemelnek egy ritka német bombázót a Keleti-tengerből

Kiemelnek egy ritka második világháborús német bombázót a Keleti-tengerből: a Stuka néven ismert harcirepülőgép-típusból mindössze kettő maradt fenn sértetlenül.

36675

A Rügen térségében lezuhant repülőgépet a német hadsereg búvárai hozzák felszínre. A hét végén egyebek között az egy tonna súlyú motort emelték ki. Hétfői beszámolók szerint biztosra vehető, hogy egy Junkers Ju 87-es, vagyis Stuka típusú zuhanóbombázó roncsa fekszik a 18 méter mély hullámsírban, de a repülő azonosítására alkalmas jelzéseket egyelőre még nem tudták feltárni. Fegyvert és lőszert nem találtak a fedélzeten. A szakértők ennek alapján feltételezik, hogy a gép egy olyan egységhez tartozott, amely a háború utolsó szakaszában fedélzeti fegyverzet és bombák nélkül a szövetségesek által ellenőrzött Flensburgba repült, hogy megadja magát.

A repülőt a drezdai Német Hadtörténeti Múzeum megbízásából hozzák fel a tengerből. A restaurálást követően Berlinben állítják majd ki. A Ju 87-es típust a harmincas évek közepétől egészen 1944-ig gyártották, nagyjából 6000 darab készült belőle. Az egyfedeles, egymotoros, kétszemélyes gépet a spanyol polgárháborúban vetették be először. Úgynevezett precíziós bombázásra, pontosan meghatározott célpontok megsemmisítésére használták. A pokoli zajt keltő szirénájáról hírhedt Stuka fegyverzete szegényes volt, ráadásul viszonylag lassan repült. Manőverezési képessége gyenge volt, ezért könnyű préda volt a vadászgépek számára. Teljes egészében mindössze kettő maradt fenn, az egyiket Londonban, a másikat Chicagóban állították ki.

Forrás: Múlt-kor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább