„Ennyire még soha nem álltak úgy a dolgok a történelem során, mint most." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Assassin's Creed 3 - Női főszereplő, a II. világháborúban?

Vincent Pontbriand, a sorozat producere úgy véli, a sorozat újabb folytatása, a harmadik rész könnyen megállná a helyét egy második világháborús érában is. Egyelőre ennek lehetőségét nem vetették még el.

Pontbriand a vele készült interjúban elárulta, a harmadik rész kapcsán rengeteg lehetséges korszakot megvizsgáltak már, többek között olyanokat, amelyeken számos érdekes dolog történhet főhősünkkel. Ezek között egyelőre még szerepel a több stílusban már elcsépeltnek számított második világháborús éra is, ami a producer szerint kitűnően működne a játékban. Állítólag a csapat összeállított egy listát, amin az elmúlt 5000 év nagy történelmi eseményei vannak felsorakoztatva, és azok közül fogják kiválasztani a lehetséges jelölteket.

Nem ez az első alkalom, hogy hírbe hozzák a sorozatot a második világháborúval, mint korszakkal. Pár hónappal ezelőtt Sebastien Puel emlegetett hasonló dolgokat, ráadásul a UbISoft alkalmazottja azzal is megfejelte a szóbeszédeket, hogy a franciák állítólag női főszereplőt szeretnének, a helyszín pedig a '40-es évek Angliája és a megszállt Franciaország lenne.

Forrás: JÁTÉKOK online magazin

{jcomments on}

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább