Erwin Rommel, a sivatagi róka legendája a mai napig él, hiszen sokak szerint ő volt a második világháború egyik leginkább tisztességes katonája. Egy, a héten bemutatásra került dokumentumfilm azonban a képet azzal árnyalja, hogy bemutatja: győzelmeinek köszönhetően a holokauszt a Közel-Keletre is eljuthatott volna.
Ha Erwin Rommel, az ellenfelei
által is tisztelt zseniális taktikus sikerrel eljutott volna
Észak-Afrikába és Palesztinába, akkor az valószínűleg megpecsételte
volna az ott élő többezres zsidó közösség sorsát, akik az európai náci
terror elől menekültek oda. A német ZDF csatornán bemutatott új
dokumentumfilm azt is megpróbálja bemutatni, hogy Rommel hadjárata
egyáltalán nem volt olyan dicsőséges, mint az sokan a mai napig
gondolják.
A film alapjául azok a kutatási eredmények szolgáltak,
amelyeket két stuttgarti történész, Klaus-Michael Mallmann és Martin
Cüppers dolgoztak ki. Szerintük ugyanis Hitlernek komoly tervei voltak
a holokauszt közel-keleti exportálására. A nácik ezért szövetséget
kötöttek az arab nacionalistákkal, akik szerettek volna egyszer és
mindenkorra megszabadulni a palesztinai zsidó menekültektől. Hitlert az
arab világ is szívesen fogadta volna, és egyes napilapok a német
diktátort egyenesen a prófétához hasonlították. A sivatagi róka ekkor
nagyjából a Führerhez hasonló népszerűséget élvezett a közel-keleti
országokban, ahol gyakorta köszöntek "Heil Rommel"-lel.
Az arabok nagy része abban bízott,
hogy a német felszabadítják őket a britek és a franciák gyarmati uralma
alól. Hitler 1941 novemberében Berlinben fogadta a száműzött
jeruzsálemi nagymuftit, Muhammad Amin al-Husszeinit, és biztosította
támogatásáról. A Führer a találkozó után - a később Jasszer Arafatot is
támogató - vezetőnek havi 750 ezer birodalmi márkát utaltatott át az új
dzsihád elkezdésére. A faji ideológiát is ennek megfelelően
módosították: az SS-be arab önkénteseket is felvettek, és a Balkánon
élő muszlimokat pedig a fajilag értékes európai népek közé sorolták.
Arról viszont egyáltalán nem esett szó, hogy Hitler az arabokat is
alsóbbrendűnek tartotta.
Eközben az Észtak-Afrikában harcoló
Afrikakorps kötelékében 1942. júliusában különleges egységet hoztak
létre a térségben élő zsidók szervezett meggyilkolására. Az egységet
Walther Rauff SS alezredes vezette, akik korábban az európai mobil
gázkamrák bevezetésében jeleskedett. Rauff és emberei a civil területek
felügyeletére is figyeltek, azaz az ő irányításával végezték az ott
élők kirablását. Rauff kommandója sikeresen dolgozott: csak Dzserba
szigetén 43 kiló aranyat gyűjtöttek be, majd azt a többi kinccsel
együtt Korzikára szállították át. Az aranynak azonban nyoma veszett, és
Rommel elveszett kincsét azóta kincsvadászok és búvárok nemzedékei
keresik.
Az SS terveit az el-alameini vereség sem húzhatta
keresztül: Tunéziában munkatáborokat hoztak létre, és fél év alatt
közel 2500 helyi zsidót öltek meg. A dokumentumfilm szerint azt a tényt
egyáltalán nem szabad elhallgatni, hogy a táborok fenntartását és a
kivégzéseket a reguláris hadsereg tagjai és tisztjei végezték.
A
film akotói, Jörg Müllner és Jean-Christoph Caron szerint az
észak-afrikai hadműveletek tisztasága csupán egy legenda, és bár Rommel
nem volt rasszista fanatikus, győzelmeivel azonban a későbbi
pusztításokat készítette elő. A tábornok megítélése a film alkotói
szerint a hadjárat bukásának, majd későbbi öngyilkosságának köszönhető,
amely heroizálta őt.
Forrás: Múlt-kor
