Németország visszaszolgáltatta azokat a nama és herero koponyákat, amelyeket a fajelmélet kidolgozásához használtak fel a német orvosok. A megbékélés ezzel még nem jött el, több ezer afrikai emberi maradvány lehet szétszórva a német múzeumokban és kórházakban.
1904-ben a nama és herero törzsek felkelést szerveztek a német elnyomó gyarmati uralom ellen. A hererók januárban egy váratlan rajtaütés során több mint száz német katonával végeztek, ezért Theodor Leutwein kormányzó nem tehetett mást, segítséget kért az anyaországtól – ez Lothar von Trotha altábornagy vezetésével májusban érkezett meg. Trotha csak az erő nyelvén értett, amit korábban több afrikai törzs ellen már megmutatott; 1904 augusztusában embereivel ötezer hererót ölt le, majd kegyetlen embervadászatot indított, amely során a Kalahári-sivatagba menekült harcosokat és civileket válogatás nélkül lemészárolták.
Feletteseinek írt levelében Trotha leszögezte, hogy a hereróknak nincs maradásuk Német Délnyugat-Afrikában, bárkit találnak – legyen kés vagy pisztoly nála, esetleg fegyvertelen –, azonnal kivégzik. A német hadvezetés jóváhagyta a tervet, amelynek a Der Kampf nevet adta; ebben a helyiek szisztematikus kiirtása mellett az is szerepelt, hogy amit a német fegyverek nem tudnak elvégezni, arra ott lesz a sivatag (a hererók nyelvén Omaheke).
A terv bevált: 1904 és 1907 között a hererók száma 80 ezerről 15 ezerre csökkent, a namák közül pedig minden második ember odaveszett a felkelésben, a többieket bebörtönözték. Egy 1985-ös ENSZ-jelentés a namíbiai felkelés leverését a 20. század első genocídiumának, s az első, államilag szervezett népirtásnak nevezte. A későbbi német koncentrációs táborokhoz hasonlóan a foglyokat megkínozták, megerőszakolták, kivégezték, orvosi kísérleteket végeztek rajtuk, vagy halálra dolgoztatták őket.
Az orvosi kísérleteket végző Eugen Fischer a vizsgálatokat faji elméletének kidolgozásához használta. Mikor a kísérletbe bevont személyek meghaltak, lefejezték őket, fejüket pedig Németországba küldték további tanulmányozás céljából. Fischer később a Berlini Egyetemen kapott katedrát, ahol zavaros elméletét egy diákja biztosan a magáévá tette: ő volt Josef Mengele.
A koponyákat egy évszázadon át egy német kórházban és egyetemen tárolták, majd három évvel ezelőtt egy német újságíró felfedezte őket. A hír bejárta a világsajtót, Namíbia pedig hivatalos lépéseket tett a koponyák visszaszolgáltatása érdekében. Csak húsz koponyát sikerült azonosítani, ezekből tizenegy nama és kilenc herero volt (négy nő, tizenöt férfi és egy fiú). Pénteken végül ötvenöt nama és hereró méltóság kíséretében visszaszállították a húsz emberi maradványt, de alighanem ez csak az első lépés volt a történelmi megbékélés mellett elkötelezett felek között.
Forrás: Múlt-kor
