„Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem." - Franklin D. Roosevelt

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Németország elleni bombatámadások, Köln 1942.

Nagy-Britannia 1942-re egy hatalmas bombázóhadjáratot készített elő Németország ellen, és Sir Arthur Harris, aki nemsokára a brit bombázóparancsnokság élére került, meggyőződéssel hitte, hogy a bombázás, ha kellő méretű, önmagában elég a háború megnyeréséhez. Az amerikai légierő parancsnokai egyetértettek vele. A többi fegyvernem vezérkari főnökei - angolok és amerikaiak egyaránt - legkevésbé sem. Ők szilárdan hitték, hogy Németországot csak hatalmas szárazföldi ütközetekben győzhetik le. Ez a vita nem dőlt el Washingtonban, sőt szóba sem került a kérdés. Ily módon a két stratégia párhuzamosan futott több mint két éven át. Szárazföldi hadseregeket készítettek föl és terveket dolgoztak ki a végső európai partraszállásra. Az amerikai flotta fölkészült a japánok elleni ütközetekre. Ugyanakkor a RAF, később pedig az amerikai légierő is a maga útját járta, folytatta mindentől független bombázását, amelyről makacsul állították, hogy egymaga nyeri majd meg a háborút.

bomb0
Ez a bombázóhadjárat minden egyéb háborús élménynél mélyebb hatással volt az emberek képzeletére, és ez adta meg a II. világháború sajátos jellegét. Angliában és Németországban szinte mindenki, de Európa más részein is a legtöbb ember hallotta a szirénák üvöltését, megtudta, milyen az óvóhelyen élni. Később a letarolt európai városok - London és Coventry, Berlin, Hamburg és Drezda - lettek a világháború jelképei.

Nagyszabású szárazföldi küzdelmek híján a közvélemény szemében a bombázóhadjárat volt a diadalmas bizonyítéka annak, hogy igenis hadat viselnek, mégpedig offenzív jelleggel. Néhányan kétségbe vonták az olyan stratégia erkölcsösségét, amely megkülönböztetés nélkül a polgári lakosság ellen irányul. Azt azonban szinte senki sem fogta föl, hogy a légioffenzíva mindettől függetlenül is katasztrofális hiba volt.

1944-ig az angolok és az amerikaiak nem rendelkeztek sem olyan felszereléssel, sem olyan repülőgépekkel, amelyekkel pontbombázást hajthattak volna végre - márpedig a későbbiekben ez bizonyult igazán hatásos stratégiának. Az amerikaiak nappali bombázása szánalmas kudarcba fulladt. Az angolok csak éjszakai területbombázást tudtak folytatni - ezt a stratégiát eredetileg a német gyárak ellen szánták, aztán, amikor nem vált be, a német morál ellen. Egyik célt sem érték el.

bomb4A válogatás nélküli bombázás több kárt okozott a szövetségeseknek, mint a németeknek. A nehézbombázók gyártása nagyétkű dolog volt. A brit haditermelésnek több mint harmadát felfalta, nem is beszélve a kölcsönbérleti szállítmányok tekintélyes részéről. Kevesebb erőforrás jutott a harckocsik előállítására, 1943-ig szinte semmi a deszant- járművekére. A stratégiai bombázás ráadásul elvonta a repülőgépeket a fontosabb tevékenységtől. A brit flotta repülőgépeket követelt a tengeralattjárók elleni atlanti-óceáni őrjáratokhoz - ez sürgetőbb, noha kevésbé drámai feladat volt, mint Németország bombázása. A RAF egytől sem volt hajlandó megválni. A háborús kabinet időnként beavatkozott, de utána a RAF szinte azonnal visszavonta a gépeit. Az atlanti-óceáni őrjáratok szűkölködtek repülőgépekben, a Közel- és a Távol-Kelet szintén, a második front szintén - és mindez egy olyan bombázási stratégia miatt, amely makacsul nem hozott eredményt.

Sir Arthur Harris ügyesen bánt a publikummal. Az 1942. májusi, Köln elleni támadásának például, amelyben ezer bombázót vetett be, nem annyira a német, mint a brit közvélemény megdolgozása volt a célja.

Kölnben, a hivatalos német jelentés szerint, "két héten belül szinte teljesen normalizálódott a város élete". A brit újságok ezt nem tudták, és Harris kormányon belüli bírálói képtelenek voltak ellenállni további követeléseinek. Harrisnek nem szegték a kedvét az ékesszóló bizonyítékok, amelyek arról tanúskodtak, hogy a bombázásnak nincs döntő hatása. Azzal érvelt, hogy a mostani hatástalan légioffenzíva fölkészíti a bombázóparancsnokságot a későbbi hatásosabbra. Voltaképpen azonban az az egyszerű szabály vitte diadalra a stratégiai bombázás gondolatát, hogy háború idején jobb helytelenül cselekedni, mint semmit sem tenni. Ha az angolok nem bombázzák Németországot, szinte az lenne a látszat, hogy nem is állnak vele háborúban! Így érvelt annak idején az I. világháborúban Haig a Somme és Passendale mellett - és a második világháború Haigje Sir Arthur Harris volt. 

Azért persze származtak a bombázásból előnyök is. Több mint egymillió németet irányítottak át a gyárakból a légoltalom területére. Maguk az üzemek is átálltak a bombázók gyártásáról a vadászgépek előállítására, s ez egyre jobban megnehezítette a németeknek a megtorlást. Ami még fontosabb volt, a német vadászgépeket otthon tartották a német városok védelmére, úgyhogy szinte eltűntek a frontokról. Amikor 1944-ben a szövetségesek partra szálltak Norman- diában, teljes légi fölényben voltak. Hasonlóképpen a nehéz légelhárító lövegek, amelyek veszélyesen jó harckocsielhárító fegyverek voltak, Németországban maradtak. Mindez fölbecsülhetetlen, bár előre nem látott jótéteménye volt a légioffenzívának. 

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább