Mussolini abban reményben ringatta magát, hogy ha erőteljes támadást indít a britek ellen Egyiptomban, akkor kijuthat a Szuezi-csatornához és elvághatja, a legfontabb vízi utat ráadásul megszerezheti a közel-keleti olajmezőket. Úgy tűnt, hogy az esélyek a Ducénak kedveznek, hiszen olaszok 250 ezer embert sorakoztattak fel Graziani marsall parancsnoksága alatt észak-afrikai gyarmatukon, Líbiában, miközben az angoloknak 36 ezer katonájuk volt Egyiptomban. Bár az olaszok oldalán kényszerből harcoló líbiai csapatok is voltak. Az olaszok 1940. szeptember 13-án megindították támadásukat, amire a britek már számítottak. A britek Richard O'Connor tábornok vezetésével Szidi Barráni mögé vonultak vissza, ahová Graziani nem üldözte őket. Az olasz hadvezérnek jó oka volt az óvatosságra, a nyílt sivatag ugyanis a motorizált egységeknek kedvezett, márpedig az olasz tankok messze alulmaradtak angol riválisaikkal szemben, ráadásul utóbbiak kétszeres túlerőben voltak.
O'Connor
Abban a reményben, hogy újabb óvatos előrenyomulás előtt kap utánpótlást, Graziani megparancsolta, hogy építsenek megerősített katonai táborokat Szidi Barráni környékén. Azonban az erősítés megérkezésére nem sok esély volt, hiszen a Brit Földközi-tengeri flotta, a Gibraltárnál állomásozó H Haderő stabilan őrizte fölényét a térségben. December 9-én azonban O'Connor a két olasz tábor közötti rést kihasználva és az erőtlen olasz páncéltörő fegyverek tüzének kitűnően ellenálló Matilda II típusú tankjaira támaszkodva ellentámadást indított, bekerítette, majd megadásra késztette az itáliaiakat.
Graziani
Az „Iránytűnek" elnevezett briliáns hadművelet teljesen szétzilálta Graziani védelmi rendszerét, 40 ezer olasz katona esett hadifogságba. Az olaszok fejvesztve menekültek, feladták Szollúmot, Bardiát, majd Tobrukot is, miközben további 70 ezer emberük került fogságba. O'Connor ekkor komoly kockázatot vállalt. Utasítására a 6. ausztrál hadosztály a parti úton üldözte a menekülő olaszokat, miközben a „sivatagi patkányokként „ismert 7. motorizált hadosztály abban a reményben, hogy bekerítheti az ellenséget, átvágott a nyílt sivatagon. A mesteri húzás bevált. 1941. február 7-én a „sivatagi patkányok" elérték Beda Fommot, és elvágták a visszavonuló olaszok útját, akik csapdába estek. Hatalmas győzelem volt ez, a britek tíz hét leforgása alatt 130 ezer foglyot ejtettek, 845 ágyút és 380harckocsit zsákmányoltak, miközben csak 2000 embert veszítettek el.
Felhasznált szakirodalom:
H.P. Willmott, Robin Cross, Charles Massenger – A második világháború (World War II), Gabo Kiadó (2004 Dorling Kindersley Limited A Penguin Company, London), (cpt Kállai Tibor, 2006), 2006, 84. old
Ferwagner Péter Ákos - A Második Világháború Történelmi Atlasza, Pannon-Literatúra Kft., 2008, 66. old
Írta: Zeki
