„Csak azért írtam alá, mert úgy gondoltam, hogy az idős gentleman kiváncsi az aláírásomra.” - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Az Ivo Dzsima-i csata, 1945. február 19. – március 26.

1945 februárjában az amerikaiak szigetről szigetre történő előrenyomulásának útjába Ivo Jima (ma: Ivo To) szigete került. A Tokiótól 1200 km-re fekvő, 7,5 km hosszú és 4,2 km széles földdarabról két repülőterének köszönhetően az USAAF bombázói könnyűszerrel elérhették a honi szigeteket. Morális értékét tovább növelte, hogy hagyományosan Japán felségterületéhez tartozott. A vulkáni anyagokból álló sziget szegényes növényvilággal rendelkezett, egyetlen jellegzetessége a délnyugati csücskénél található Szuribacsi-hegy.

ivo jima1

A sziget védelmének megszervezése az 1944 júniusában kinevezett Kuribajasi altábornagy feladata volt, melyet a lehetőségekhez mérten igen ügyesen sikerült végrehajtania. A korábbi eseményekből okulva nem a sziget, és annak különböző részeinek minden áron való megtartását tűzte ki célul, hanem a teljes sziget amerikai ellenőrzés alá vételének hátráltatását, illetve a lehető legnagyobb veszteségek okozását.

A hagyományos japán doktrínával szakítva Kuribajasi nem a parton alakította ki a fő védelmi vonalat, hanem mélységi védelmi állásokat hozott létre a sziget egész területén. A beásott tankokból, kisebb-nagyobb bunkerekből, álcázott mesterlövész- és géppuskaállásokból álló védműveket földalatti alagúthálózat kötötte össze, ami összesen 18 km-t tett ki. A japán védelmi tűz az egész szigetet lefedte. A földalatti erődrendszer többek között azért is volt kiemelt fontosságú, mert nem volt kitéve az amerikai bombázásnak és tüzérségi előkészítésnek. Ennek csak azok az állások estek áldozatul, melyeket Kuribajasi felettesei parancsára közvetlenül a parton alakított ki.

IwoJima2

Az Ivo Jima elleni légitámadások 1944. június 15.-én kezdődtek. Ezek közvetlenül a partraszállás előtt a különböző haditengerészeti egységek ágyútüzével egészültek ki, mely három napon át tartott. Az első partraszállók tehát joggal hihették azt, hogy az őket fogadó csend a védők halálát jelzi. Hamarosan azonban be kellett látniuk, hogy tévedtek. A hirtelen rájuk zúduló pergőtűz a földhöz szögezte őket, a kétéltű partraszállóegységekből mögöttük kiszálló társaik pedig sorra hullottak el. A japánok Kuribajasi utasítására csak akkor nyitottak tüzet, mikor már elég amerikai szállt partra. A partszakasz bal oldaláról, a Szuribacsiról szintén heves tűz érte az első hullámban partra szálltakat. A vulkáni hamuval borított talajon nem lehetett megfelelő védállást elfoglalni, így a kisebb-nagyobb buckák mögött lapulók száma folyamatosan csökkent. A sebesülteket lehetetlen volt elszállítani, így sokan véreztek el pár méterre a segítségtől. A korábban jó szolgálatot tett kétéltű járművek sorra robbantak darabokra a beásott japán ágyúktól.

A hathatós japán védelem ellenére az amerikaiak második hulláma a számbeli fölényt kihasználva sikeresen megvetette a lábát a parton és estére sikerült hídfőt kialakítania. A japánok ekkor a Szuribacsin vettek fel újabb védállásokat. Kegyetlen harc alakult ki a hegy birtoklásáért, amit az amerikaiak 21.-én körülzártak, majd nagy nehézségek árán végül 23.-án egy egységnek sikerült feljutnia a csúcsra, és ott kitűznie az amerikai zászlót (ezt a műveletet később megismételték, az erről készült fotó világhírűvé vált). Ez azonban nem a csata, hanem ,,a kezdet vége” volt.

IwoJima3

A sziget déli felén elért eredmények ellenére az amerikaiak csak akkor vehették hasznát Ivo Jimának, ha használhatták a sziget reptereit, amihez szükséges volt annak teljes ellenőrzése. Ez azonban hatalmas feladat elé állította az amerikai erőket. A sziklás terepen nehéz volt a haladás, különösen a heves japán tűzben. A bunkereket összekötő alagúthálózat is nagyban nehezítette a dolgukat, ugyanis sokszor a már megtisztított bunkereket az alagutakon keresztül visszafoglalták, majd tüzet nyitottak a gyanútlan amerikaiakra. Éjszaka szintén heves harcok dúltak, a meglepetésszerű támadás lehetőségét mindkét fél kihasználta. Kuribajasi megtiltotta katonáinak az ilyenkor szokásos ,,banzáj rohamot”, ugyanis takarékoskodni kívánt a rendelkezésére álló erőkkel. A sziget körül köröző hadihajók néha világító lövedékeket lőttek fel, nappal pedig a repülőgép-hordózókról felszálló repülőgépek támogatták a harcoló szárazföldi erőket. Március 6.-ától a 15. vadászosztály P-51 Mustangjai váltották fel őket. A japán beásott állások ellen gyakran használtak gránátokat, illetve lángszórót is. Ennek a szörnyű fegyvernek egy új, a Sherman harckocsi M4A3R3-as variánsára szerelt változatát is bevetették a harcok folyamán, összesen nyolc ilyen átalakított tank harcolt a szigeten. Ezek semlegesítése rendkívüli nehézségeket okozott a japánoknak, mivel ezt gyakran csak közvetlen közelről, nyílt terepen tehették meg, ahol a túlerőben lévő amerikaiak nagy valószínűséggel lelőtték őket.

Ennek ellenére az amerikaiak csak igen gyötrelmesen és lassan voltak képesek előrenyomulni. Különösen nagy veszteségeket okozott a harc a Motojama-fennsíkon, ahol a nyílt terepen előrenyomuló katonákat a földhöz szögezték a japán géppuskák. A jól kiépített védelem miatt ,,minden behatolás katasztrófával fenyegetett” és ,,az oldalba támadott egységek felőrlődtek, néha teljesen elpusztultak. A tankokat megsemmisítette a koncentrált tűz, vagy a levegőbe emelték őket az elásott aknákból kilövellő tűzgolyók” (Robert Leckie, Delivered from evil). Még a kritikus pontok elfoglalása után sem voltak biztonságban, mivel a japánok az alagútrendszereken keresztül a hátukba kerültek.

28.-ára a repülőterek amerikai kézen voltak, ám Kuribajasi emberei még tartották magukat a Turkey Knob és a Hill 362 néven emlegetett magaslatokon. Ezek védelme különösen erős volt az őket behálózó rengeteg alagút és bunker miatt. A hihetetlenül heves harcokban a támadók minden megtett méterért hatalmas emberáldozatokat voltak kénytelenek fizetni. A két magaslat környéke ,,Húsdaráló” néven vált közismerté.

IwoJima4

Hamarosan azonban a japánok is kezdtek kifogyni nem csak az emberekből és a területből, hanem az ellátmányból is. A hiány egyre jobban érződött a katonák teljesítményén is. Március 4.-én egy sérült B-29-es sikeres kényszerleszállást hajtott végre a sziget repterén. A legjobban védhető pozíciók eleste után nem sokkal, március 10.-én megszűnt a szervezette ellenállás. Elszigetelt ellenállási pontokon azonban tovább folyt a harc, és a szigetet csak március 26.-ára lehetett elfoglaltnak tekinteni.

Ivo Jima elfoglalása, melyre a hadvezetés eredetileg öt napot szánt, összesen több mint egy hónapjába, 6800 halottjába és közel 20 000 sebesültjébe került az amerikaiaknak. A 21 000 japán védőből 216-an adták meg magukat…

Forrás:

Magyar-angol Wikpedia

A második világháború teljes története c. könyvsorozat

Írta: Benkő Csaba

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább