1930-as évek elején kifejlesztett csillagmotoros, kétfedelű szovjet repülőgép, a Polikarpov I–3-on alapuló I–5, mérföldkövet jelentett a szovjet vadászrepülőgép építésben, a prototípusokat is beleszámítva összesen 803 darabot gyártottak belőle. A prototípus 1930 áprilisában repült először, majd az I–5 típusjelzést kapott repülőgépből az 1. sz. Állami Repülőgépgyár 1931-1932 között 269 db-t épített. 1933-tól a gép javított változatát, az I–5bisz típust gyártották. Itt a motor légellenállásának csökkentésére a hengerkoszorú köré Townend-gyűrűt helyeztek, elhagyták a légcsavarkúpot, a gép fém légcsavart kapott. Gyártását 1934-ben szüntették be. A Vörös Hadseregben 1932-ben rendszeresítették, és 1939-ig a szovjet légierő alapvető vadász-típusaként alkalmazták. Ezután a modernebb I–15 váltotta fel. A vadászrepülő egységektől történt kivonása után több példányát vadászbombázónak építették át, további két géppuskát szereltek föl, és az alsó szárnyak alá két bombazárat építettek. Ezt a változatot I–5LS típusjellel is jelölték. Ukrajnában még a második világháború elején is használták az akkorra már teljesen elavult típust.
TECHNIKAI ADATOK:
-
Hossz: 6,81 m
-
Magasság: 3,98 m
-
Fesztávolság: 9,65 m
-
Hatótáv: 660 km
-
Személyzet: 1 fő
-
Csúcsmagasság: 7500 m
-
Szerkezeti tömeg: 943 kg (felszálló tömeg: 1335 kg)
-
Csúcssebesség: 278 km/h
-
Fegyverzet: két darab, egyenként 7,62 mm-es PV–1 géppuska a törzs két oldalán, a pilótafülkénél. Később még egy - a légcsavarkörön keresztül tüzelő géppuska
-
Motor: egy 480 Le-s (358 kW) M–22 (a Bristol Jupiter Szovjetunióban gyártott licenc-változata) típusú csillagmotor
