Második világháború

 

A Do 17-est eredetileg a Lufthansa részére tervezték gyors postagépnek, de az elkészült három - akkor még egy függőleges vezérsíkú - repülőgépet nem vették át. Ezután a Dornier cég nem kevesebb, mint 12 prototípuson keresztül gyorsbombázó géppé alakította, immáron kettős függőleges vezérsíkkal. A különösen keskeny törzs miatt "Repülő ceruzának" nevezett gép végül két altípusként jelent meg a katonai szolgálatban, a Do 17E1 nagysebességű bombázógépként, a Do 17F-1 pedig fényképező-felderítőgépként. Az utóbbiban átalakították a bombatárat két fényképezőgép számára, és nagyobb üzemanyagtartályokat építettek a gépbe. A két típus kezdetben jó teljesítményeket mutatott a nappali alkalmazások során, ám a gyors technikai fejlődés következtében mégis hamar elavulttá vált. Ezekből a gépekből fejlesztették ki a Do 17M/F közepes bombázó- és felderítőgépet, majd Do 17S és U altípusait. A (radar) felderítő célú gépekbe ismét folyadékhűtéses motorok kerültek, de módosult a gép orra: rövidebb, ám nagyobb lett az üvegezett "légyszem" orrfülke. A 18 darabos nullsorozat után 522 példány készült a végleges Do 17Z változat három fő altípusából. A Do 17Z-1 500 kg-os bomba terhet vitt a Do 17Z-1 nagyobb teljesítményű motort kapott és nagyobb bombaterhet vihetett, míg a Do 17Z-3 felderítő-bombázó repülőgép volt. Az exportra készült változata Do 215 típus-néven futott.