„Győzelem bármi áron, győzelem minden iszonyat ellenére, győzelem, bármilyen keserves legyen is az út. Mert győzelem nélkül nincs tovább élet.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Arado Ar 96 kiképzőgép

A Luftwaffe alapvető kétüléses iskolagépe, első repülésére 1938-ban került sor. Az Ar 96 típus első, kisebb változatának jele "A" volt. A szárny két főtartós, alumíniumszerkezetű konstrukció volt, enyhén nyilazott kivitelben, a szárnytő belépőélénél kisebb dudorral a behúzható futómű kerekének elhelyezésére. A szárny belépőélének 1/3-át automatikus működésű orr-segédszárnnyal látták el. Az Arado Ar 96A stabil, igen jól vezethető gép volt. A háború folyamán összesen 3500 db készült belőle. A magyar légierőnél 1941-ben rendszeresítették, majd a budapesti MÁVAG megvásárolta a repülőgép és a soros, léghűtéses, nyolchengeres As-411 motor gyártási licencét. A motorok gyártásával a győri MWG RT-t bízták meg. 1944-ig közel száz gép alkatrészei készültek el, de összeszerelésükre már nem került sor.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Hossz: 9,10 m

  • Magasság: 2,65 m

  • Fesztávolság: 11,05 m

  • Szárnyfelület: 17.10 m²

  • Hatótáv: 990 km

  • Személyzet: 2 fő

  • Csúcsmagasság: 7100 m

  • Szerkezeti tömeg: 1295 kg
    (max. felszálló tömeg: 1700 kg)

  • Csúcssebesség: 330 km/h

  • Fegyverzet: egy 7,92 mm-es MG 17 géppuska

  • Motor: egy 465 Le-s (347 kW) Argus As 410A-1 12 hengeres, fordított V-motor

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább