TECHNIKAI ADATOK
-
Hosszúság: 7,01 m
-
Szélesség: 2,88 m
-
Magasság: 2,68 m
-
Súly: 22 t
-
Legénység: 5 fő
-
Fegyverzet: 1 db 75 mm-es KwK L/24-es harckocsiágyú; 2 db 7,92 mm-es MG 34-es géppuska
-
Motor: Maybach HL 108, 12 hengeres; 300 LE
-
Sebesség: 40 km/h (úton)
-
Hatótávolság: 200 km
-
Páncélzat: 10-30 mm, a homlok 80 mm
Bővebben:
A Krupp, a MAN és a Rheinmetall egyaránt elkészítette és bemutatta a saját Pz IV-prototípusait. A Krupp-féle VK 2001(K) látszott a legalkalmasabbnak a gyártásra, de a még mielőtt elfogadták volna, átültették a konstrukciójába a Rheinmetall futóművét, amelynek fő jellegzetessége a 8 darab, laprugós felfüggesztésű járókerék volt. A tank sorozatgyártása 1936-ban indult, a harckocsi a Panzerkampfwagen IV (Sdkfz 161) típusnevet kapta. Felszerelése nagyban hasonlított a Pz III-éra, azzal a lényeges különbséggel hogy amíg a Pz III-as tornya kézi erővel lehetett forgatni, addig a Pz IV-es tornyának forgatása elektromotorok segítségével történt.
Az Ausf. C 1939-ben jött ki, páncélzatának maximális vastagsága 30 mm-re volt megnövelve. Ezzel a súly 20 000 kg-ra nőtt. Az első sorozatban gyártott változat az Ausf. D volt. Az Ausf. D gyártása 1939 végén kezdődött, ez a változat ismét 2 géppuskával volt felszerelve, és megjelent a lépcsőzetesen kiképzett frontális páncélzat is. A harckocsi oldalsó és hátulsó páncélzatát 14,5 mm-ről 20 mm-re növelték, és a lövegpajzs vastagságát is megnövelték, 30 mm-rel. Az Ausf. D lánctalpai kissé szélesebbek voltak, mint az előző változatokéi. Megnövekedtek kissé a tank méretei is.
A páncélzat vastagságának folytonos növelése a Pzkpfw IV Ausf. D-nél azt mutatta, hogy a németek teljesen tudatában voltak a vékony páncélzat hátrányainak, és igyekeztek jól védett harci járműveket építeni.
Az Ausf. E-nél tovább folytatódott ez a tendencia - a torony frontális páncélzatát 50 mm-re növelték. A felépítmény elülső páncélzatát hasonlóképpen akarták megvastagítani, de a beépített géppuska lafettája egyelőre nem tett lehetővé ilyen módosítást. A torony oldalát 20 mm-es páncéllemezekkel erősítették meg. Ezek a cementált acéllapok 75 mm távolságra voltak a tank "saját" páncélzatától, ezzel a módszerrel - ugyanúgy, mint a Pz III-nál - a kumulatív páncéltörő gránátok hatását akarták kivédeni. Az Ausf. E tornyánál kissé előbbre hozták a parancsnoki kupolát, és ezzel eltűnt az Ausf. D - re jellemző "törés" a torony sziluettjéből. Az új tornyot elektromos szellőztetőrendszerrel is felszerelték, és ez jelentősen megjavította a harckocsizók harci körülményeit.
A következő Pz IV-változat, az Ausf. F 1941-ben jelent meg. Ekkor már javában folytak a harcok a keleti fronton, Németország és a Szovjetunió között. Az első hónapok fejveszett orosz visszavonulása ellenére orosz T-34-es és KV-1-es tankok tűzereje, mozgékonysága és páncélzata meglepetésként érte a németeket.
A német hadsereg 1941-ben nem rendelkezett az orosz típusokhoz hasonló paraméterű tankkal, és ezek hiánya egyre kínzóbbá vált az orosz ellenállás lassú szilárdulásával 1941/42 telén. A Pzkpfw IV Ausf. F még rövid csövű 75 mm-es löveggel volt felszerelve, de az 1942 elején színre lépő Ausf. F2T-34/76-os szintjére emelték a Pzkpfw Ausf. F2-t. Az F2-es megjelenése után a rövid csövű ágyúval felszerelt F-szériát visszamenőlegesen átnevezték F1-nek. már a jóval tökéletesebb, 75 mm L/43 - as harckocsiágyúval. A KwK 40 L/43-as súlya 472 kg volt, torkolati sebessége pedig 740 m/s körül mozgott. Ennek segítségével az ágyú lövedéke 89 mm vastag páncéllemezt tudott átütni 500 m távolságból. Ezek a ballisztikai tulajdonságok a
Az Ausf. F2-t követő Ausf. G 1942 őszén jelent meg. Fegyverzetében nem különbözött az F2-től, de megerősítették a páncélzatát és köténypáncélozással (schürzen) is ellátták. A következő, Ausf. H modell legnagyobb újítása a Krupp gyárban kifejlesztett, 75 mm L/48-as harckocsiágyú volt. Emellett némileg módosították a tornyát, és a köténypáncélozás már úgyszólván az egész harckocsit körülölelte; a acélkötény vastagsága a tornyon 8 mm volt, oldalt a felépítményen pedig 5 mm. Az Ausf. H súlyát az új, nehezebb ágyú és a vastagított páncélzat 25 000 kg-ra emelte.
1944-ben úgy tűnt, hogy a német páncélosegységek kezdenek technikailag elmaradni a szövetségesek harckocsijaitól, ezért Hitler a Pzkpfw IV-es gyártásának leállítását sürgette, a felszabaduló kapacitást pedig teljes egészében a Pzkpfw V Panther és a Pzkpfw VI Tiger gyártására kívánta fordítani.
E két típus viszont bonyolult és összetett technológiával készült, és lehetetlen volt rövid időn belül Pantherekkel helyettesíteni a Pz IV-eseket, ezért 1944 márciusában egy új Pzkpfw IV változat, az Ausf. J érkezett meg a harckocsiegységekhez. Az Ausf. J volt az utolsó Pzkpfw IV - modifikáció, a tank elülső páncélzatának vastagsága 80 mm-re növekedett, a vezetőállást pedig még külön belső páncéllemezek védték az ellenséges lövedékek ellen. A torony forgatására szolgáló motorokat eltávolították, és a lövegtornyot ezentúl csak kézzel lehetett elfordítani. Megnövelték az üzemanyagtartályok kapacitását, és ezzel megnövekedett a tank akciórádiusza is; a köténypáncélozást pedig sűrű, többrétegű dróthálóval helyettesítették, így jelentősen lecsökkent a súlya, de semmit sem vesztett hatékonyságából. Az Ausf. J egészen a háború végéig használatban maradt, és gyakorlott katonák kezében eséllyel vehette fel a harcot úgyszólván minden szövetséges harckocsitípussal.
A Pzkpfw IV a II. világháború egész ideje alatt az első sorokban teljesített szolgálatot. A háború minden hadszínterén jelen volt, ahol harcolt a német hadsereg, alvázának stabil és megbízható szerkezete pedig széles teret biztosított a későbbi modernizálásnak, számos rohamlöveg és önjáró lövegtípus kifejlesztésénél szolgált alapul. Közülük a legelterjedtebb a 75 mm-es ágyúval felszerelt Jagdpanzer IV páncélosvadász volt, valamint a 150 mm-es löveggel ellátott Sturmpanzer IV Brummbar önjáró löveg.
