A második generációs német harckocsik (a második világháborúban használt típusok) legnagyobb számban gyártott és alkalmazott kategóriája – mint a legtöbb hadsereg esetében – a közepes harckocsiké volt. E kategória egyik alapvető, legtöbbször alkalmazott típusa a Pz.Kpfw IV volt. Jól fejleszthető, minden körülménynek megfelelő típus volt, és szinte legyőzhetetlennek számított – egészen 1941-ig.
Pz.Kpfw. IV – a németek fő közepes harckocsija
Ekkor azonban a meginduló keleti hadjáratban feltűnt a legújabb szovjet fejlesztés, a T-34. Ez sokkolta a németeket. A legtöbb fegyverük hatástalannak bizonyult az orosz páncélos ellen, a katasztrófa csak azért maradt el, mert a szovjetek se koncentráltan alkalmazták a tankjaikat, akár egy évvel korábban a franciák.
Ennek ellenére az új szovjet tank sokkolta a német harckocsizókat. „Saját harckocsimmal odaálltam mellé, ránéztem a T-34-esre, majd a sajátomra, ami olyan volt mellette, mint egy cigarettásdoboz. Tisztában voltam vele, hogy ha ez ellen kellene harcolnom, nem lenne semmi esélyem.”- nyilatkozott Heinrich Matelmann német harckocsizó.
Riválisok a Párduc előtt: Pz.Kpfw. III és T-34/76
Nyilvánvaló volt, hogy valamit sürgősen tenni kell. Heinz Guderian egyszerűen a T-34 lemásolását javasolta. Ennek több akadálya is volt. Egyrészt, az alumínium dízel motorblokkot a német ipar nem tudta előállítani, a német harckocsik egyébként is benzinüzeműek voltak. Másrészt az ideológia nem engedte a másolást. A „felsőbbrendű árja faj” nem alacsonyodhatott odáig, hogy az „alsóbbrendű” szlávok termékét csak úgy lekopírozza. A cél tehát a T-34 felülmúlása lett.
A nehézharckocsi-program ekkor már javában futott, ebből született a Tigris család. A leállított fejlesztéseket viszont sikerült feléleszteni. A VK 3001 (H) és a VK 3001 (P) a Tigrishez vezetett, az új közepes típus gyártásáért két másik cég versengett. A MAN és a Daimler-Benz már VK 3002 jelzéssel dolgozott tovább a projekten. A VK 3002 (DB) jobban hasonlított a T-34-re. Ez a típus mindenki szerint jobb volt a MAN-tervénél, Hitler maga is ezt preferálta. Ám a meghatározott 75 mm-es KwK 42 löveget a Daimler-Benz tornya nem tudta befogadni. Az új torony fejlesztése már folyt, de hamar kiderült: ennek a gyártása 1942 decembere előtt nem lehetséges. Ráadásul a MAN változat stabilabb platformot biztosított az ágyúnak. Hitler így emellett döntött, a Daimler-Benz jármű fejlesztését azonnal leállították.
Jól látható a hasonlóság a T-34 és a VK 3002 (DB) között
Az első változat a Panther D volt. Ez felismerhető arról, hogy a homlokgéppuska levélszekrény-szerű takarólemezt kapott. Ez nem volt megfelelő, így a később bevezetett A és a végső G változaton (A változatok jelölése nem követte feltétlenül az ábécésorrendet, és nem is mindig használtak minden betűt) már gömbbefogású homlokgéppuska volt. A legutolsó G-ken a vezető ablaka is eltűnt a homlokpáncélról, mivel hatékony periszkóp került beépítésre.
Késői Panther G
A védelem fokozása érdekében gyakran alkalmaztak köténylemezt, illetve a mágneses aknák elleni Zimmerit-bevonatot is. Mivel azonban ez utóbbi megszilárdulásához hat nap kellett, később nem alkalmazták, nem engedhették meg maguknak, hogy ilyen sokáig kelljen várni a harckocsikra.
Széles lánctalpai jó talajnyomást eredményeztek, de a harckocsi kisebb méretei miatt nem kellett cserélgetni, mint a Tigris esetében. Motorja bonyolult Maybach 230 HL típusú benzinmotor lett, amellyel a tank mozgékony lett.
Panther G köténylemezzel
A D változat nem volt eléggé kiforrott. Ennek ellenére a Citadella-hadműveletben bevetették. A szinte kipróbálatlan harckocsik vesztesége – műszaki meghibásodások miatt – nagy volt. Az elhamarkodott premier miatt több példány is ellenséges kézbe került, így a Párduc gyenge pontjait sikerült felderíteni. Páncélzata erős volt. Szemből eleinte nem lehetett kilőni. A lövegpajzsot szemből csak a T-34/85 lövege, illetve a késői M4 Shermanek 76 mm-es M1A2 ágyúja tudta átütni, illetve az ezeknél nehezebb lövegek. (Például a 90 mm-es amerikai, a 17 fontos brit, vagy a 107, 122 vagy 152 mm-es orosz ágyúk már szemből is elbántak a harckocsival.) De más típusokkal csak oldalról vagy hátulról támadhatták eredményesen a Párducokat. Természetesen, akár a Tigrisnél, a tetőpáncél vékony volt, így a légierő számára rendkívül sebezhető volt ez a jármű is. A korábbi, gyengébb fegyverzetű harckocsik esetében a fő szabály az „öt az egyhez” volt, vagyis négy ellenfelet a Párduc legyőzhetett egymaga, de az ötödikkel szemben már valószínűleg alulmaradt.
Panther A
Soha nem állt rendelkezésére elegendő Párduc. Noha eredetileg a Pz.Kpfw. IV-eseket is le szerették volna váltani az új közepes típussal, erre sosem kerülhetett sor, így a Panzer IV-esek mindvégig szolgálatban maradtak. Viszont a Párducok csekély száma nem akadályozta meg abban a németeket, hogy ennek alvázára is népes családot építsenek. Egy 1942-es, őszi rendelkezés alapján 1943 közepén a MIAG cég megkezdte a munkákat egy nehéz páncélvadász kialakításával. Az új jármű 88 mm-es, L/71 kaliberhosszúságú löveget kapott, akár a Királytigris. (Ugyanezt a löveget használta a Pz.Kpfw. III/IV hibrid alvázra épített, nyitott küzdőterű és vékony páncélzatú, sikertelen Nashorn páncélvadász is.) Az új Jagdpanther páncélvadász 1944 februárjától sorozatban készült. Rendelkezett homlokgéppuskával is. Nagy súlya ellenére igen mozgékony jármű volt a Vadászpárduc. Talajnyomása a jóval könnyebb StuG III-asénál is kisebb volt. Ezt a típust nyugodtan tekinthetjük a II. világháború legjobb német páncélvadászának. Igaz, legyőzhetetlennek távolról sem nevezhető. Nem csupán a levegőből számított könnyű zsákmánynak, de a gyalogság által is sebezhető volt. Ráadásul lánctalpára tüzelve sokkal gyengébb páncélos is megbéníthatta, forgó torony hiányában ez pedig könnyen megpecsételte a jármű sorsát.
A legkiválóbb német páncélvadász: Jagdpanther
Légvédelmi járművet is terveztek a Párduc alvázára. Ez a Flakpanzer V „Coelian” nevet kapta. Iker 37 mm-es gépágyújával nagy tűzerejű lehetett volna, de lassú irányozhatósága nem tette volna igazán hatékonnyá. Tüzérségi jármű is készült a rajzasztalokon, ez a Gw (Geschützwagen) Panther jelzéssel terv maradt csupán. Nem így a műszaki mentő Bergepanther, amely hasznosnak bizonyult a harcképtelenné vált harckocsik mentésében.
Flakpanther V „Coelian”
Gw Panther
Bergepanther
Ahogy a Tigris továbbfejlesztése a Tiger II lett (ami ugyan a Párducok eredményeit is jócskán alkalmazta), a Párducnak is terveztek utódot. A Panther II azonban halva született ötlet volt. Igazából egy feltuningolt Panther G lett volna, érdekes módon a Tigris egyes elemeinek a beépítésével. Vastagabb páncélzat, 88mm-es KwK 36 löveg, „3D” távmérő, Maybach HL 230 motor, és a Tigris OLVAR sebességváltója került volna a Párduc II-be. Noha nehezebb lett volna elődjénél, a jobb motor miatt gyorsabb lett volna. Ha a KwK 43 löveget is beépítették volna, a tűzerő is növekedett volna. A sok „volna” nem véletlen: 1945 nyarán indult volna a típus gyártása, de a háború vége ezt megakadályozta.
A tervezett Panther II
A háború vége nem jelentette a Párducok korának a végét. A háború utáni francia haderő a megmaradt példányokat szolgálatba állította, sőt, egy ideig tovább gyártották őket. Emiatt ma is létezik működő Párduc. Előremutató technikai megoldásai is továbbéltek a nyugati közepes harckocsikban, amelyek a modern alapharckocsi (Main Battle Tank, MBT) kategóriához vezettek. Így talán nem túlzás azt állítani, hogy - „apja”, a T-34 mellett - a II. világháború egyik legjobb harckocsija.
Technikai adatok (Pz.Kpfw. V Panther ausf. G):
-
Hossz: 8,86 m
-
Szélesség: 3,43 m
-
Magasság: 3,1 m
-
Súly: 44,8 t
-
Páncélzat: 80 mm homlokpáncél, 40 mm oldalpáncél és farlemez, 10 mm lövegpajzs, 45 mm torony oldal és hátsó páncél, 40-16 mm tetőpáncél, 25-16 mm fenéklemez
-
Fő fegyver: 75 mm KwK 42 L/70 harckocsiágyú
-
Másodlagos fegyverzet: 2 x 7,92 mm MG 34 géppuska, lehetőség plusz egy géppuska rögzítésére a torony tetején légvédelmi célra
-
Motor: Maybach HL 230 P30 benzinmotor, 700 LE.
-
Sebesség: 35 km/h úton, 20 km/h terepen
-
Személyzet: 5 fő
Írta: dr. Bársony Atilla (Atiraptor)