„Bár a háborúkat fegyverekkel vívják, de emberekkel nyerik meg." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Bachem Ba 349 Natter függőlegesen felszálló vadász

1943 végére – 1944 elejére a szövetséges bombázások mértéke nagy nyomást gyakorolt a Luftwaffe vadászlégierejére. Az amerikai és a brit nagy magasságból történő bombázások jelentős mértékben csökkentették a Harmadik Birodalom ipari kapacitását. Meg kellett találni az ellenszerét a rombolásnak különben rövid időn belül megbénult volna Németország hadigépezete. 1944 februárjában az RLM (Birodalmi Légügyi Minisztérium) terveket kért valamennyi repülőgépgyártótól egy „kis méretű és gyors vadászgép” megépítésére, melyhez nem kellenek ritka nyersanyagok. Ekkor már jelentős nyersanyaghiány volt a német iparon belül különösen acélból, olajból, üzemanyagokból és szerszámgépekből.
ba349-0

Dr. Erich Bachem cége nevében elvállalta a kivitelezést. Bachem tapasztalt vitorlázórepülő volt, korábban kapcsolatban állt a Fieseler Repülőgépgyárral, így tudott a V-1-es fejlesztési munkájáról is. Részletesen kidolgozott tervét 1944 augusztusában nyújtotta be az RLM-nek, ahol támogatókra talált. Sőt a terv szeptembertől már a SS támogatását is magáénak tudhatta. A Natter (Vipera) kódnevű Ba349-es a legtitkosabb besorolást kapta, ami azt jelentette, hogy csak a tervezőket és a gyártókat avatták be a részletekbe. A Natter egyszerű, kis méretű (6 m hossz, 3,2 m fesztávolság), középszárnyas, egyfedelű gép volt.

Az üzemanyagtartályon, a hajtóművön és a szárny-főtartókon kívül teljen egészében fából készült. A faalkatrészek asztalosműhelyekben készültek, így a gyártás semmilyen más repülőgép-programot nem akadályozott. A gép kétfokozatú rakétahajtóművel rendelkezett. Főhajtóműve a ME-163B-ből ismert folyékony hajtóanyagú HWK 109-509A-2 rakétahajtómű, amely a hírhedten robbanásveszélyes C-Stoff (hidrazin-hidrát és metilalkohol 1:1 arányú keveréke) és T-Stoff (hidrogén-peroxid) keverékét égette. 600 kilogrammnyi maximális üzemanyaggal 80 másodpercen keresztül 16458 N tolóerőt produkált. A kilövéshez 4 darab szilárd hajtóanyagú rakéta biztosította a többlet-tolóerőt, mivel a főhajtómű az indítást követő néhány másodpercben még nem adta le maximális teljesítményét. Kiégésük után e négy gyorsító rakétát leválasztották a törzsről.

A Nattert egy egyszerű indítóállványról lőtték ki, amely az alapja körül teljesen körbeforgatható volt, így a pilótafülkét bármelyik irányba be tudták állítani. Ezzel az indítási eljárással szükségtelenné vált a futómű használata, ezzel súlymegtakarítást értek el, valamint egyszerűsödött a gyártás, és olcsóbbá vált a gép. A Nattert csigás daruval emelték rá az indítóállványra. Indításkor a nehézségi gyorsulás 2,2-szeresével hagyta el az állványt.

bachem_natter

Az extrém gyorsulás és légnyomásváltozás miatt a pilóta elvesztette eszméletét, ezért az emelkedés első szakaszában robotpilóta helyettesítette. A robotpilóta jelen esetben nem bonyolult elektronikát takar, csupán annyit, hogy a kormányfelületek az irány tartására voltak beállítva. 12 másodperc múlva a gép nagyjából 1100 méter magasságot ért el, és kiégtek az első fokozatú rakéták. Leválasztásuk után a főhajtómű már teljes tolóerővel dolgozott. A gép tovább emelkedett, míg elérte a 700km/h-s sebességet. Számítások szerint 1 perc alatt maximum 12 000 méter magasságra tudott volna felemelkedni. Ekkor a pilóta már át tudta venni az irányítást a szükséges magasságra irányítva a Nattert.

A magasság elérése után a pilóta 659km/h-s utazósebességgel a cél felé fordult, ekkorra majdnem a teljes üzemanyag elégett. A bombázóköteléket már vitorlázva közelítette meg. A pilóta, lehetőleg minél jobban megközelítve a köteléket, egy sorozatban lőtte ki 24db R4M típusú nem irányított rakétáját. A célbefogást egy egyszerű célkereszt segítette, amit a pilótafülke elé szereltek. Valószínűsíthető, hogy ezek a rakéták nem voltak pontosak, ennek ellenére biztosra vehető, hogy már egyetlen találat az ellenséges bombázó vesztét okozta volna. A rakéták indítása is veszélyt hordozott magában: valamennyit a Natter orrában helyezték el, és ezen a fából készült törékeny járművön nem tudni milyen hatást váltott volna ki az egyszerre történő indítás. A tüzelés után a pilóta védekezőmanőverbe kezdett, és igyekezett minél közelebb kerülni támaszpontjához. 3048 méter magasan a pilóta kioldotta biztonsági hevederét és ütközésig előretolta a botkormányt. Ezzel kioldotta a géptörzset összetartó reteszeket, a pilótafülke és az orr különvált a törzs hátsó részétől, amelyet ejtőernyő lassított le. A szétválás után bekövetkező hirtelen lassulás kilökte a pilótát az üléséből, aki ejtőernyőjét kinyitva biztonságosan földet ért (legalábbis így remélték). A fékezőernyővel ereszkedő törzsmaradványnak a tervek szerint csekély sebességgel kellett volna landolnia, ezzel a hajtórakétát akarták megmenteni, és többször felhasználni, ám hamar kiderült, hogy a becsapódási sebesség túl nagy, a hajtómű olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem lehetett újra felhasználni. 9 darab prototípus épült Waldseeben, a szélcsatorna-teszteket Berlinben és Brunswickban történtek. A repülési próbákat 1944 novemberébe kezdték meg.

ba349-2Először pilóta nélküli, robotpilótával irányított teszteket végeztek. A siklópróbákat kb. 5500 méter magasságban végezték, ilyenkor a Nattert egy He 111-es bombázó vontatta, vagy oldotta ki. Nagy meglepetésre a gép kitűnő stabilitással rendelkezett kis fesztávolsága ellenére. A hajtóműves repüléseket Heubergben végezték. A szélcsatornai vizsgálat után elkészítették a Natter életnagyságú változatát. Minden egyes próbaindítás után valamit módosítottak az egyes jelű sorozaton, ezután alakult ki a 2-es változat, amely 30 centiméterrel hosszabb volt elődjénél.

1944. december 22-én végrehajtottak egy sikeres pilóta nélküli rakétahajtóműves indítást a kilövőállványról. 1945 februárjában egy SS parancs elrendelte a pilóta vezette teljesen felszerelt gép indítását, annak ellenére, hogy a repülési próbák még nem értek ebbe a szakaszba. A pilótafülkében Lothar Siebert főhadnagy helyet foglalt, majd begyújtották a rakétákat. 90 méter emelkedés után leszakadt a pilótafülke teteje, a pilóta feje a törzshöz csapódott. A gép a hátára fordult, és további 457 métert emelkedett, majd zuhanni kezdett és a földnek csapódott. Siebert főhadnagy szörnyethalt. A vizsgálat nem tudott egyértelműen rávilágítani a baleset okára, számtalan lehetséges okot találtak, melyek közül bármelyik önmagában is katasztrófához vezetett volna.

A pilóta nélküli indítások és a fejlesztési munkálatok folytatódtak: megszületett a 3-as változat. Legfontosabb újítás a szárny, mint külön fődarab. Ezzel a szállítást könnyítették meg. Összesen kb. 36 darab Natter épült meg. A háború a vége felé közeledett már, Bachem doktor és fejlesztőcsapata faluról-falura hátrált az amerikai csapatok elől. A hátrahagyott gépeket gondosan megsemmisítették, így csupán két példány élte túl a háborút.

bachemba349
Összefoglalva: a Natter a német Wunderwaffék (csodafegyverek) egyik legkülönlegesebb darabja. Gyors megjelenésével, roppant nagy tűzerejével a bombázókötelékekben komoly kárt tehetett volna, de nem került bevetésre. Olcsó gyárthatósága és forradalmian új alkalmazási koncepciója ellenére számos hátrány volt: rendkívül kis hatótávolsága volt, a repülés minden szakaszát látni lehetett a kilövőállás környékéről. Az indítóállvány maga nehezen volt mobilizálható, az elképzelhetetlen volt, hogy rövid időn belül a berepülő bombázókötelék útjába tudják telepíteni a Nattereket. Vitorlázás közben a gép rendkívül sebezhetővé vált. A kísérővadászok ekkor már jó eséllyel meg tudták volna semmisíteni őket. Problémát okozott a gyakorlóváltozatok hiánya, voltaképpen minden pilóta rutintalanul teljesítette volna feladatát, nem is szólva arról, hogy mekkora fizikai megterhelésnek voltak kitéve.

 

Írta: Stocker Norbert

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább