„A jelenlegi helyzetet számunkra adott lehetőségnek, nem pedig katasztrófának kell tekinteni." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Villar Perosa M1915 géppisztoly

A fegyveres szakirodalom többsége a kétcsövű, 9 mm-es olasz Villar Perosa M 1915-t ismeri el az első géppisztolyként. Ha a klasszikus definíciót nézzük, akkor ez az állítás igaz is. (Szerintünk az első, mai értelemben vett géppisztoly a német Bergmann MP18 volt. A Villar Perosa nem volt más, mint egy könnyebben szállítható, kisebb hatótávú géppuskaimitáció.) Az Abiel Botel Revelli tervezte Villar Perosa ugyanis két fegyverből állt, melyek fémgyűrűvel csatlakoztak és tusa helyén két sárgaréz markolat volt, valamint az egyidejű felhúzást egy összekötő rúd tette lehetővé. A működése késleltetett gázkifúvás révén történt, ami könnyebb zárdugattyúkat, de erősebb rugókat igényelt. Előnye, hogy az elméleti tűzgyorsasága igen nagy volt, (1200-1500 lövés/perc). Az ívelt, 25 töltényt befogadó tár a fegyver felső részén helyezkedett el, szintén 9 mm-es lőszerjavadalmazással. Csak sorozatlövést lehetett vele leadni. Gyártása 1915 és 1922 között folyt, de az olasz hadsereg egyes egységei még a második világháború folyamán is használták.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Űrméret: 9 mm Glisenti

  • Méretek: csőhossz 324 mm; teljes hossz: 533 mm

  • Tömeg: 6,48 kg (üres tárakkal)

  • Tűzgyorsaság: 1200-1500 lövés/perc

  • Lövedék torkolati sebessége: 320 m/sec

  • Hatótávolság: 1800 m

  • Tár befogadóképessége: 2 x 25 töltény (szekrénytár)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább