1942-ben a lipcsei HASAG cég a saját szakállára fejlesztésekbe kezdett Dr. Langweiler vezetésével. Egy kézből indítható, hátrasiklás nélküli páncéltörő-gránátvetőt kívántak megalkotni, ez lett a család első tagja, a Faustpatrone klein. A töltet egy kumulatív gránát volt, mely rézből vagy más fémből készült tölcsér-formából és az ezt körülvevő robbanóagyagból állt. A robbanás összepréselte a kúpot és előre lökte, amely így "átszúrta" a páncélt. A tankba hatoló olvadt fém hőhatással megölte a legénységet vagy a teljes tank megsemmisült a belső lőszerkészlet berobbanásától.A fegyver egy 80 cm hosszú, és 3,3 cm átmérőjű csőből állt, ami 54 g lőportöltetet (nitrocellulóz) tartalmazott. A vége egy papír kupakkal le volt fedve, hogy ne tömíthesse el szennyeződés. Az elejében lévő harci fej 36 cm hosszú, és 10 cm átmérőjű volt, ami 400 g robbanótöltetet tartalmazott. A töltet 50-50% TNT és tri-hexogén volt. Ez 140 mm-es páncélt volt képes átégetni. A fej 28 m/s sebességgel hagyta el a csövet, ami 30 m-es lőtávot tett lehetővé. A töltet már azelőtt kiégett, hogy a csövet elhagyta volna, viszont kirepüléskor kisodort magával forró égésgázokat, ami sok balesetet okozott. A fegyver egy elég kezdetleges célzórendszert kapott. Kibiztosítás után a ravaszt fedő kart fel kellett hajtani, aminek a teteje, valamint a fej teteje a céllal egy vonalba kellett essen.A faustpatrone-nak sok hiányossága volt, így hamarosan több változtatást is végeztek. A fej a formája miatt könnyen lapattant a célpontról, így szélesebb, 14 cm lett, és 39,5 cm hosszú. A töltet tömegét 800 g-ra növelték, így 200 mm-re nőtt az átütőereje. A cső is szélesebb, 4,4 cm lett, valamint a lőpor mennyiségét is 95 g-ra növelték. A laposabb és nehezebb fej miatt, a majd kétszer akkora töltet ellenére, szintén csak 30 m/s-ra volt képes, ami 30 m-re volt elegendő. Ezenkívül a célzáson is fejlesztettek, mivel a korábbi erre szolgáló kallantyúra három jelet tettek, ami különböző távolságban lévő célok ellen segített (20, 30 és 40 m). Ezt azonban már nem faustpatrone-nak, hanem Panzerfaust 30-nak hívták, utalva a lőtávolságra. Ennek a gyártása 1943 szeptemberében indult meg. A legfőbb probléma megoldatlan maradt. A csekély hatótávolság miatt a csövet 5 cm-re vastagították, és a lőpor mennyiségét 134 g-ra növelték. Ez 45 m/s-ra gyorsította, és 60 méterre repítette az új Panzerfaust 60-at. A nagyobb lőtávolság miatt módosították a célzórendszert, amivel 80 m-ig lehetett vele célozni. Ezt 1944 októberétől kezdték gyártani. Már novemberben elkezdték gyártani a Panzerfaust 100-t. Ennek a lőportöltete már egy két részből álló 190 g-os töltet volt, a csövet pedig 35 cm-el meghosszabbították. A célzórendszert 150 m-ig módosították. 1945 januárjában kezdték fejleszteni a Panzerfaust 150-et. A töltetet 56 cm-hosszú kúpos formára alakították, aminek köszönhetően kisebb töltettel is tartotta a 200 mm-es átütőerőt. A cső már nem eldobható volt, hanem 10 lövésre volt szavatolva. 85 m/s-os sebességgel, 150 m-re volt képes elrepülni. Csak márciusban kezdték a gyártását, így mindössze néhány került ki a csapatokhoz.
TECHNIKAI ADATOK
-
Űrméret: 142 mm x 49.5 mm
-
Csőhossz: 985 mm
-
Teljes hossz: 1054 mm
-
Tömeg: 2.27 kg, (harcra készen 6,8 kg)
-
Tűzgyorsaság: 1 lövés/perc
-
Lőtávolság: 100 m
