Eredeti jelzése Nambu Kenjuu (magyar fonetika: Nambu Kendzsú). Mindkét világégést végigszolgálta a fegyver, két változatban: Nambu A (vagy Nambu 4), és Nambu 14. Nambu Kijiro fegyvertervező műve a pisztoly, akit a japán John Browning néven is szoktak emlegetni, holott ez a terméke igen messze áll Browning konstrukcióinak sikerétől…
Legnagyobb változata is gyenge, 8 mm-es lőszerrel tüzelt, aminek stophatása nem igazán volt. Igaz, ennek köszönhetően alig rúgott vissza a pisztoly, ami nagy mértékben növelte a pontosságát. Legnagyobb hibája mégis a tár volt. A tárrugó gyengesége miatt gyakoriak voltak az elakadások, mivel a gyenge rugó nem tudta kellő erővel emelni a lőszereket. A fegyver általános kivitele sem dicsekvésre méltó, a japán üzemek akkoriban még messze voltak a mai precizitástól. Ennek eredményeképpen a pisztoly hajlamos volt a széthullásra is. Mindezek fényében aligha meglepő, hogy nem terjedt el általánosan. Bár elérhető volt oldalfegyverként a tisztek számára, minden tiszt maga vásárolta fegyverét (nem kapták a seregtől), s bár a nacionalista tisztek a Nambut – hazai gyártmányként – megvásárolták, aki megengedhette magának, inkább valamilyen nyugati fegyvert részesített előnyben. A korábbi, 1902-es A modell három alváltozatban létezett. A „Nagypapa Nambu” 8 mm-es lőszerrel tüzelt, a kisebb „Bébi Nambu” pedig 7 mm-essel. A közbenső a „Papa Nambu” nevet kapta, szintén 8 mm-es lőszert használva, de több helyen alumínium alkatrészekkel szerelve. A későbbi nagy szériát, az 1925-ben tervezett 14-est főleg nagyobb, öblösebb sátorvasáról lehet felismerni. Az összes változatból összesen mintegy 295 ezer darab készült, ebből 279 ezer az újabb 14-es modell.
Érdekes módon a Nambu a háború után továbbélt Amerikában. William Ruger fegyvergyárosnak megtetszett a pisztoly formája, és garázsában lemásolt két „Bébi Nambut”. Ezeket végül mégsem dobta piacra, de az elsütőszerkezetet és a formát megtartotta minden idők legsikeresebb .22-es kaliberű amerikai sportpisztolyánál, a Ruger Standard-nél.
Írta: dr. Bársony Atilla