A Hyaku-shiki kikan-tanju (magyar fonetikával: Hjaku-siki kikan-tandzsu) azaz Type 100 géppisztoly tipikus háborús tömegtermék. Olcsó volt az előállítása, egyszerű a szerkezete, és aránylag pontos is volt, bár ez utóbbi jó tulajdonságát a gyenge 8 mm-es pisztolylőszernek, illetve az emiatti kis visszarúgásnak köszönhette. Külseje igen jellegzetes, hajlított oldalsó tárával, melybe 30 lőszer fért. Ez - ha tele volt – erősen rontotta a fegyver stabilitását az egyoldalú súly miatt. (Ettől nem volt mentes a brit Sten géppisztoly sem…) A fegyver – mint a géppisztolyok nagy része, talán csak az amerikai Reisinget kivéve – súlyzáras rendszerű. A csőköpeny perforált, vagyis léghűtéses fegyverről van szó. A csőfurat krómozott, hogy ellenálljon a trópusi viszonyok közti magas páratartalom korrodáló hatásának. (Érdekes párhuzam: a szovjet PPS-41 géppisztoly csőfurata szintén krómozott…)
A japánok relatíve későn fogtak hozzá a géppisztolyok fejlesztéséhez. A 20-as években svájci utángyártású német Bergmann-géppisztolyokat teszteltek, de saját típust egészen 1942-ig nem állítottak rendszerbe, a Hjaku-siki ekkor tűnt fel Dél-Kína inváziója során.
Az eredeti változat a Type100/40 volt, de ezzel nem voltak elégedettek a sok elakadás miatt. Ez a verzió kétlábú állvánnyal volt ellátva, és a cső alatti mélyedés bajonett felszerelését tette lehetővé (de a gyakorlatban nem nagyon használtak bajonettet ehhez a fegyverhez). Mindazonáltal nem felelt meg igazán a sorozatgyártás követelményeinek sem. Így később kifejlesztették a Type 100/44 verziót, egyszerűsített szerkezettel, irányzékkal, és a gyártást is leegyszerűsítették, hiszen 1944-re már nyilvánvaló volt a tömeggyártás szükségessége. Létezett egy kihajtható válltámaszos sorozat is, ezt a tengerészeti ejtőernyősöknek szánták. De mivel későn „kapcsoltak” a japánok, a háború végéig mindössze 27 ezer géppisztolyt tudtak legyártani.
A világháború után a Kínai Népköztársaság és Észak-Korea csapatai használták a visszamaradt géppisztolyokat a koreai háborúban.
Írta: dr. Bársony Atilla