A legendás japán szamurájkard, melyet még a II. világháborúban is használtak (a japán tisztek többször, mint a pisztolyaikat), igen hosszú történetre tekint vissza, de mégsem olyan ősi, mint az sokak képzeletében él.
A szamurájok ősi fegyvere a Jumi, a felemás, lóhátról is használható íj volt. A japán kardok akkor még nem voltak különösebben jellegzetesek vagy kifinomultak. A katana akkor kezdett formát ölteni, amikor az első kínai-japán és mongol-japán összecsapásokban az egyenes pengéjű kardok sorra törtek el a kemény harcokban. A japán kardkovácsok ekkor kezdtek kísérletezni, és a Minamoto-nemzetség felemelkedése idejére a katana elnyerte mai formáját.
A technológia minden eleme lényeges: a sokszor visszahajtott és rétegenként újrakovácsolt belső puhább mag, a külső, keményacél penge, az íveltség mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy a katana az egész Föld legjobb kardja legyen. Egyetlen csapással képes átvágni egy emberi testet bármilyen irányban, csonton keresztül is. Igaz, ez képzett kardforgatót igényel.
Éppen tökéletessége miatt vette át az íj helyét, mint a szamuráj elsődleges fegyvere, és a harcos lelke. A Minamoto-sógunátus idején már e szerepben létezett, a Tokugava-bakufu idejére pedig kimondottan babonás és vallásos tisztelet övezte e fegyvert. Eddigre már egész család alakult ki, amelyet egyszerűsítve kardpárnak, avagy daisho-nak neveznek, holott háromtagú: a katana mint hosszúkard, a wakizashi mint rövid kard (és a szeppuku, a rituális öngyilkosság eszköze), és a tanto, amely inkább tőr, mint kard. A leghosszabb kard, a tachi kimondottan lovassági fegyver volt, így nem került bele ebbe a minden szamuráj által tartott készletbe.
Egy katana értéke igen nagy önmagában is, de az eszmei értékkel gyakorlatilag megfizethetetlen. Mégis nagy számban tűnt fel a csendes-óceáni hadszíntéren. Ennek magyarázata egyszerű: Japánban él a világ legnagyobb létszámú nemesi rétege, a japán történelem alakulása közepette igen széles harcos-nemes réteg született, így gyakorlatilag minden tiszt családfájában volt olyan felmenő, akitől megörökölhette a családi daisho-t.
A II. világháborúban kivégzések, és rohamok eszköze volt. (Nem csak az öngyilkos banzai-rohamoké: a tisztek minden támadást kivont karddal vezettek, ennek szintén vallásos magyarázata volt. Hitük szerint a kardban lakozó ősök lelkei óvták így a támadó csapatot.) A háború után a szövetségesek igen szigorú korlátozást vezettek be a katana tartására. Készítését éppúgy megtiltották, mint a repülőgép-hordozók építését!!! Rengeteg ősi pengét el is koboztak és meg is semmisítettek (kivéve persze azokat, amelyeket az amerikai katonák szuvenírként hazavittek…), és a kardforgatás művészete is tilalom alá esett. Csak a 70-es 80-as évek táján enyhült a szigor, azóta a modern kovácsmesterek továbbra is tradicionális módszerekkel, kézzel kovácsolják a nemes pengéket, a vívás művészete pedig sportként a világ bármely pontján tanulható, bárki számára. A szekularizálódott Japánban akár készíttethet is magának katanát, aki meg tudja fizetni a minimum 2-2,5 millió forintos tiszteletdíjat (a kardoknak nincs ára, mert értékük megfizethetetlen, a kovácsmester tiszteletdíja az, amit meg kell fizetni). Így, ha nem is harci fegyverként, hanem inkább díszként és sportfegyverként, a katana tovább él…és sosem avul el!
Írta: Atiraptor
