II. világháború - Tények, Képek, Adatok - I-400, a Japán Birodalom titkos fegyvere
„Győzelem bármi áron, győzelem minden iszonyat ellenére, győzelem, bármilyen keserves legyen is az út. Mert győzelem nélkül nincs tovább élet.” - Winston Churchill

II. világháború - masodikvh.hu

I-400, a Japán Birodalom titkos fegyvere

A II. világháború folyamán a haditechnikai fejlesztések közepette megteremtődött a csodafegyver fogalma. Míg az Egyesült Államok kutatói az atomenergia rejtelmeit fejtegették, Németország mérnökei légi fölényt biztosító repülőgépeket, távoli célpontokat megsemmisítő ballisztikus rakétákat fejlesztettek, a Japán Birodalom is gőzerővel dolgozott a saját titkos fegyverein. Egyik legrejtelmesebb, legütőképesebb közülük, melynek még évtizedek elmúltával sem sikerült megfejteni összes titkát, az I-400-as tengeralattjáró volt.

Előzmények

Az I-400-as megálmodásának története messze, 1941 decemberébe tekint vissza. Iszoroku Jamamoto tengernagy egy mindent elsöprő támadást tervelt ki Pearl Harbor ellen. Fő célja az volt, hogy szemléltetve óriási flottájának hatalmát megtörje az USA civil lakosságát, ennek következtében pedig „békére” kényszeríteni az Egyesült Államokat. Bár a december 7-i támadás során japán döntő győzelmet aratott, az amerikaiaknak eszébe sem jutott elcsüggedni, Pearl Harbor utáni nap hadat üzentek Japánnak.


Iszoroku Jamamoto tengernagy

Jamamoto nem mondott le elgondolásiról és elszántan kereste módját az amerikai lakosság megingatásának. Arra a következtetésre jutott, hogy kiterjeszti a háborút az amerikai hátország nyugati partjaira. Ötletet merítve a német U-boatokról, megindította első próbatámadását. Tengeralattjárókat küldött Santa Barbarához azzal a paranccsal, hogy intézzenek támadást gránátokkal egy ottani olajfinomító üzem ellen. A támadás meghozta a várt eredményt. Annak ellenére, hogy a próbatámadás nem okozott túl nagy kár, az egész nyugati part a fejéhez kapott. Jamamoto tisztában volt vele, hogy nagyobb tűzerőre van szükség néhány tengeralattjárónál egy hatékony támadáshoz, egy repülőgép anyahajót azonban mégsem küldhet oda, hisz az még japán mércével is csak felesleges öngyilkosság. Ekkor merült fel a tengernagyban az az ötlet, hogy a repülőgépeket tengeralattjárón szállítja a célponthoz, ezáltal meglesz a szükséges tűzerő, és a lopakodó óvatosság is. Maga az elképzelés nem volt új, a Japán Haditengerészetnél ezt a módszert már alkalmazták, de kizárólag felderítés céljából, fegyvertelen repülőgépekkel. Senki sem tudta, mekkora ütőképességgel rendelkezne egy bombával felfegyverzett repülőgépet szállító tengeralattjáró. Kezdetét vette a második próbaküldetés… Egy tengeralattjáróról felszálló kisrepülőgép gyújtóbombákat dobott Oregon egyik erdejére abban reménykedve, hogy egy bomba által okozott erdőtűz kisebb fajta riadalmat is kiválthat. A lángok nem emésztették fel az oregoni erdőt, de a küldetés sikerrel zárult. Jamamoto megbízta mérnökeit, hogy tervezzenek olyan tengeralattjárókat, amely akár több modern repülőgéppel képes átkelni a Csendes-óceánon. Az I-400-as tervezése hivatalosan is kezdetét vette. Jamamoto nagy reményeket fektetett a már tervezés alatt lévő csodafegyverébe. Egy ilyen fegyverrel hatékony támadást indíthat a nyugati part nagyvárosai ellen, akár még a keleti parton fekvő Washington DC-t is megtámadhatja…

Amerika mind az első, mind a második tesztküldetést értelmetlen japán provokációnak tartotta, mit sem sejtve arról, hogy egy forradalmian új fegyverrendszer megalkotásának előzményeiként szolgáltak. Náluk sem tétlenkedtek, a nyugati szövetségesek legjobb fizikusai dolgoztak a Manhattan-terven Oppenheimer vezetésével, hogy létrehozzák a maghasadáson (fisszión) alapuló atomfegyverüket, és megalkossák a tömegpusztító hadviselések legújabb formáját.

Japán elhamarkodott döntést hozott. 1942 júniusában támadást kezdeményezett az amerikai flotta ellen a Midway-szigetek térségében. A támadás azonban félre sikerült, üldözőből üldözött lett, Jamamoto tengernagy mind a négy repülőgép anyahajója megsemmisült. 1943 áprilisában újabb csapás sújtott le Japánra. Április 18-án a Salamon-szigetek felett amerikai nagy hatótávolságú vadászrepülőgépek lelőtték Jamamoto repülőgépét. A tengernagy meghalt. Ennek hatására a már készülőfélben lévő I-400 fejlesztése lelassult, csigatempóban haladt tovább. Ez a projekt szempontjából végzetes hibának minősült.

Elkészült az I-400-as

A projektet Tászunászuke Árizumi vezette tovább. 1944 decemberében elkészült az első I-400-as, 1945 elejére a „testvérhajója” is. Bevetésre készen álltak, az álomból végre valóság lett. Készítői úgy alkották meg, hogy képes legyen három Aichi M6A Seiran zuhanóbombázó hidroplán hordozására.


Aichi M6A Seiran zuhanóbombázó

Ezeknek egy 31 méter hosszú hangár biztosított helyet a tengeralattjárón. Egyes feljegyzések szerint, még olajmelegítő berendezést is biztosítottak a hidroplánoknak, hogy azok motorja a lehető legrövidebb idő alatt beinduljon, és csak minimális mértékű kipufogógáz jusson a hangárba. A sűrített levegővel működő startoló rendszer gondoskodott arról, hogy a repülőgépeket akár szélsőséges időjárási körülmények közepette is útnak tudják indítani.


A hangár, ahol a hidroplánokat szállították

Az I-400-as főbb műszaki adatai:


Az I-400 oldal és felülnézeti tervrajza

Eredeti célkitűzések módosítása

Az I-400-asok megálmodójának elképzelése, hogy mentális csapást mérjenek az USA lakosságára a part menti nagyvárosok megtámadásával, immáron kockázatosnak és előre láthatóan hatástalannak bizonyult volna. A csendes-óceáni térség túl nagy részét uralta már az Egyesült Államok. 1945 márciusában felvetésre került, hogy az új tengeralattjárók segítségével biológiai fegyverekkel támadják meg az USA nyugati partját. Josidzsiro Umecu tábornok elvetette a felvetést emberiesség elleni bűnnek nyilvánítva. A japán vezetőség egyet értett vele. Hosszas tétovázás után az I-400-asok új célpontjául a Panama-csatornát jelölték meg. Úgy gondolták, hogy a csatorna megrongálása hónapokon át akadályozná az Atlanti-óceánról való tengerészeti erők átjutását a Csendes-óceánra. Miután a tengeralattjárók átszelik a Csendes-óceánt, a repülőgép indításokra Ecuador közelében kerülne sor. A gépek Kolumbia felett átrepülve közelítik meg a csatornát és csapást mérnek az északi zsiliprendszerre. A küldetés elméleti kivitelezése több ponton is zátonyra futott. 1945 nyarán már a Csendes-óceánon való átjutás is problémásnak bizonyult. A Panama-csatornát jelentős légvédelmi erők védték. A két szuper tengeralattjáró által odaszállított hat repülőgép összesen hat bombával kis tűzerőnek bizonyult volna. A légvédelem miatt kis magasságból nem lehetett megközelíteni a zsilipeket, nagy magasságból pedig lehetetlen bombát pontosan célba juttatni. A japán pilótáknak kamikaze bevetés keretében kellett volna megkísérelni a küldetés végrehajtását, de a végeredményen nagy valószínűséggel még ez sem változtatott volna.

1945. június 23-án Okinavában véget értek a harcok. A sziget a szövetségesek megszállása alá került. A japán vezetőség elkerülhetetlennek látta az országuk megszállását. Július folyamán ismét módosították az I-400-as küldetését. Úgy vélték, hogy a Japán megszállására készülő amerikai flotta az Ulithi zátonynál állomásozik, és ez a hely lehet az utánpótlási konvojok kiindulási helye is. Ha itt mérnének sikeres támadást az ellenségre, azzal Japán egy kis időhöz jutna. A küldetésben az I-400-as, testvérhajója az I-401-es és további két kisebb tengeralattjáró vesz rész. Úgy tervezték, hogy a tengeralattjárók külön indulnak el és egy előre kijelölt találkozási ponttól pedig együtt haladnának az Ulithiig. A támadásra augusztus 17-én hajnalban kerülne sor 6 Seirannal, melyeket megtévesztésként amerikai felségjelzésekkel látnak el.

A küldetés kezdetét vette, azonban nem minden a terv szerint alakult. Az egyik kisebb tengeralattjárót elsüllyesztette egy amerikai hadihajó. Annak érdekében, hogy a csapat többi tagja elkerülje az ellenséges hajókat Árizumi módosította a találkozási pont koordinátáit, de az üzenetet nem kapta meg mindenki és elvétették a találkozót, melyre soha nem került sor a küldetés folyamán…

Japán elesett. Augusztus 6-án atombomba pusztította Hiroshima városát, három nappal később Nagaszaki is erre a sorsra jutott. 1945. augusztus 15-én a Japán Birodalom kapitulált az Egyesült Államok előtt. Augusztus 16-án az I-400-ast egy távirattal felszólították a tűzszünetre. A legénység nem tudta mire vélni a felszólítást. Rövid egyeztetés után az I-400-as és az I-401-es kapitányai úgy határoztak, hogy visszatérnek Japánba. Árizumi parancsára az Amerikai felségjelzésű gépeket elsüllyesztették. Augusztus 28-án Japán partjaitól körülbelül 300 kilométerre két amerikai romboló legénysége észrevették az I-400-ast. A japánok megkíséreltek megszökni, de nem sikerült nekik, végül ellenállás nélkül megadták magukat. Augusztus 29-én a USS Segundo észlelte az I-401-est, azonban csak feszült órák után, Tokióból érkező paranccsal lehetett rávenni a japánokat, hogy meggondolatlanság nélkül adják át a tengeralattjárót az amerikai tengerészeknek. Árizumi nem volt hajlandó elfogadni ezt a megalázást, és a saját kezével vetett véget életének…


Az I-400-as legénysége az elfogás után

Vizsgálatok

1945 decemberében megkezdték a szuper tengeralattjárók eljuttatását a pearl harbor-i tengerészeti bázisra, hogy részletes vizsgálatokat végezzenek rajtuk. 1946 elején érkeztek meg a bázisra. 46 tavaszától azonban még nyíltabban zajlott a fegyverkezési rivalizálás az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. A US Navy mérnökei próbáltak minél rövidebb idő alatt, minél több adatot rögzíteni a japán csodafegyverről.


Amerikai tengerészek vizsgálják az I-400 fegyverzetét


A bámulatos 31 m hosszú hangár vizsgálata

1946 május 31-én a kíváncsiskodó szovjetek elől Pearl Harbor partjainál elsüllyesztették az I-401-est, június 2-án testvére is követte őt a hullámsírba. Nehezen jött, könnyen ment. A közel 3 éves kemény japán munkát kevesebb mint negyed óra alatt nyelték el a Csendes-óceán habjai számos, még megfejtetlen titokkal együtt.

Források:
Wikipedia
ww2incolor.com
National Geographic Magyarország
ww2db.com

Írta: Németh Arnold

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább