A II. világháború utolsó napjaiban, 1945. augusztus 6-án futott ki egy kis tengeralattjáró flottilla a japán Ominato kikötőjéből. Két - mai atomtengeralattjárókhoz mérhető - hatalmas tengeralattjáró alkotta, az I-400 és I-401. Feladatuk amerikai repülőgép anyahajók elsüllyesztése és a Panama-csatorna bombázása volt. 1942 elején adott utasítást a japán legfelső parancsnokság az addig legnagyobb tengeralattjárók és bennük szállítható, róluk indítható repülőgépek kifejlesztésére, legyártására. A végső terv szerint egy tengeralattjáró vízkiszorítása 4738 tonna lett, és három repülőgép (Aichi M6A1 Seiran) hordozására tették alkalmassá. A víz alatti, cső alakú hangárok átmérőjét 3,5 m-ben szabták meg, ebben kellett elférni a repülőgépeknek. További kikötés volt, hogy a gépeket indítás előtt ne darabokból kelljen összerakni, hanem készre szerelve tárolják őket, ezért le- és hátrahajtható részekkel rendelkezzenek. A kialakításnak és a gépenként 4 fős begyakorlott előkészítő személyzetnek köszönhetően a tengeralattjáró felszínre emelkedése után ideális esetben 4-5 perccel ez első bombázó már indítható volt a sürített levegős katapultról. Éjszakai munkához a kézzel kihajtandó részeket gyengén világító festéssel látták el. A Sen Toku I-400 osztály eredetileg 5 hajóból állt volna, de végül csak az első három egység (I-400, I-401 és az I-402) épült meg. Az osztály első hajóját, az I-400-ast 1944. januárjában bocsátották vízre, és 1944. decemberében már szolgálatba is állították. A hajó 1945 augusztus 27-én Yokosukától 200 mérföldre megadta magát az amerikaiaknak, akik 1946. júliusában elsüllyesztették.
-
Vízkiszorítás (tonna): 5224 (felszínen), 6564 (lemerülve)
-
Hossz: 122,5 m
-
Szélesség: 12,3 m
-
Merülés: 7,1 m
-
Teljesítmény (LE): 7700 (felszínen), 2400 (lemerülve)
-
Sebesség (csomó): 18,65 (felszínen), 6,45 (lemerülve)
-
Hatótávolság (km/csomó): 69 500/14 (felszínen)
-
Torpedó: 20 db, 8/0 (orr/far-cső)
-
Akna: nincs
-
Fedélzeti ágyú: 1 db 140 mm-es Model 1922 L/40
-
Személyzet: 144 fő
-
Max merülés: 100 m
