„A csatára való felkészülés során meggyőződhettem arról, hogy a tervezés létfontosságú, ám a tervek haszontalanok." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Vorosilov nehézcirkáló

A két hajóból álló nehézcirkáló-osztály hajóját 1935 októberében kezdték el építeni a szovjet Fekete- tengeri Flotta számára, 1937 nyarán már vízre is bocsátották, de csak 1940. június 20-án állt szolgálatba. A német támadást követően 1941. június 25-én a Moszkva és a Harkov rombolók társaságában lőtte a romániai Constanca kikötőjét, majd 1942 novemberében Sulinánál a német csapatokat. A háború végéig szolgálatban maradt, 1960-as években vonták ki az aktív szolgálatból. Testvérhajója a Kirov.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1937.

  • Vízkiszorítás: 7846 t (üresen), 9436 tonna harckészen

  • Méretek: hossz: 190,8 m - szélesség: 17,7 m - merülés: 6,1 m

  • Sebesség: 36 csomó

  • Személyzet: 963 fő

  • Hajtómű: 2 hajócsavar, 2 Ansaldo gőzturbina - 119 700 LE

  • Hatótávolság: nincs adat

  • Fegyverzet: 9 × 180 mm-es (3×III-/57) löveg, 6-8 × 100 mm-es (3-4×II-/56) és 6 × 45 mm-es ágyú, 6 db 533 mm-es torpedó-vetőcső és 100 db akna

  • Páncélzat: Vízszintvonalnál és a fedélzeten 50 mm, a tornyokon 75-100 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább