„A jelenlegi helyzetet számunkra adott lehetőségnek, nem pedig katasztrófának kell tekinteni." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Molotov nehézcirkáló

A Maxim Gorkij testvérhajója. A Fekete-tengeri Flotta kötelékébe tartozó nehézcirkálót 1937-ben kezdték el építeni a Nikolajev-i Hajógyárban, 1939-ben bocsátották vízre és 1941. június 16-án állt szolgálatba. Részt vett a legtöbb Fekete-tengeri hadműveletben, 1942. augusztus 3-án azonban német repülőgépek súlyosan megrongálták, és csak 1943 végén tért vissza a szolgálatba. Később átnevezték Slava-ra. Az 1960-as években kivonták a szolgálatból, majd 1978-ban szétbontották. A Maxim Gorkij-osztály másik két hajója (Kaganovich és Kalinin) csak 1944. decemberében állt szolgálatba a Csendes-óceáni Flotta kötelékében.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1939. március 19.

  • Vízkiszorítás: 8176 t (üresen), 9782 tonna harckészen

  • Méretek: hossz: 191 m - szélesség: 17,7 m - merülés: 6,1 m

  • Sebesség: 36 csomó

  • Személyzet: 963 fő

  • Hajtómű: 2 hajócsavar, 2 Ansaldo gőzturbina - 129 700 LE

  • Hatótávolság: nincs adat

  • Fegyverzet: 9 × 180 mm-es (3×III-/57) löveg, 6-8 × 100 mm-es (3-4×II-/56) és 6 × 45 mm-es ágyú, 6 db 533 mm-es torpedó-vetőcső és 100 db akna

  • Páncélzat: vízszintvonalnál 70 mm, fedélzeten 50 mm, a tornyokon 75-100 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább