„Győzelem bármi áron, győzelem minden iszonyat ellenére, győzelem, bármilyen keserves legyen is az út. Mert győzelem nélkül nincs tovább élet.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Trento nehézcirkáló

trento

A Trento egy olasz nehézcirkáló, osztályának névadó tagja. 1925. február 08-án kezdték építeni, 1927. október 4-én bocsátották vízre és 1929. április 3-án készült el. Miután elkészült Dél-Amerikába hajózott. 1932-ben pedig Kínába küldték, majd 1933 augusztusában tért haza Olaszországba és ekkor a Trieste illetve a Bolzano nehézcirkálókkal együtt a 2. cirkáló hadosztályba rendelték. 1934-ben a haditengerészet átszervezésekor a Trento, az előbb említett másik két nehézcirkálóval együtt a 3. cirkáló hadosztályba került. A hajó a spanyol polgárháború során a Földözi- tenger nyugati részén tevékenykedett. A második világháborúban a legtöbb nagy olasz műveletben részt vett a hajó, például a Punta Stiloi csatában, illetve a Spatrivento és a Matapan foknál vívott ütközetekben is. 1941 novemberében ott volt a Duisburg nevű konvoj kíséretében is, ami súlyos vereséggel zárult. 1942. június 12-15 között a tengelyhatalmak a Vigorous nevű szövetséges konvojt támadták, amibe június 15-én a Trento is bekapcsolódott. Ez volt az utolsó csatája, délután negyed 6-kor egy Máltáról felszálló Bristol Beaufort bombázó eltalálta és megbénította. Egy romboló maradt hátra a mozgásképtelen hajó támogatására. Este 21:10-kor a brit HMS Umbra tengeralattjáró egyik torpedója találta el a Trentot. A hajó 5 perc leforgása alatt elsüllyedt, a legénység több mint fele megahalt, egy részük akkor, amikor a romboló mélységi aknákat dobott a tengeralattjáró feltételezett tartózkodási helyére. A Trento azóta is a Jón-tenger mélyén fekszik.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Építés kezdete: 1925. február 08.

  • Vízre bocsátás: 1927. október 04.

  • Szolgálatba állítás: 1929. április 03.

  • Vízkiszorítás: 10 344 tonna üresen, 13 334 tonna harcra készen

  • Hosszúság: 196,9 méter

  • Szélesség: 20,6 méter

  • Merülés: 6,8 méter

  • Személyzet: 723 fő

  • Sebesség: 35 csomó

  • Hajtómű: turbina, 4 hajócsavar, 12 kazán

  • Hatótávolság: 7700 km

  • Teljesítmény: 150 000 LE (110 294 kW)

  • Páncélzat: öv: 70 mm; válaszfalak: 40-60 mm; fedélzet: 20-50 mm; tornyokon: 80 mm;

  • Fegyverzet: 4X2 db 203 mm-es löveg, 16 db 100 mm-es löveg, 8 db 47 mm-es légelhárító löveg, 8 db 12,7 mm-es gépágyú és 8 db 533 mm-es torpedóvető cső

Források:
- http://en.wikipedia.org/wiki/Trento_class_cruiser
- http://www.axishistory.com/index.php?id=4332

Írta: Veres Marcell Vencel (marcell1995)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább