„Olvastam egy Sztálinról szóló könyvet, vaskézzel irányítja azt a hatalmas országot." - Adolf Hitler

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Abruzzi könnyűcirkáló

Giuseppe Garibaldi olasz könnyűcirkáló testvérhajója, teljes neve Luigi Di Savoia Duca degli Abruzzi. Az osztály mindkét hajóját 1933-ban kezdték el építeni. Az Abruzzi-t 1936-ban bocsátották vizre La Spezia-ban és 1937 decemberében állították szolgálatba. 1940 július elején részt vett a Punta Stilo-i csatában, majd a Hats-hadműveletben. 1940. november 11-én megrongálódott a britek Tarantó ellen indított támadásában. Felújítása után 1941 márciusában részt vesz a Matapan-fok és a Gavdo-fok melletti csatákban, majd még ugyanez év november 20-án brit gépek rongálják meg Málta közelében. 1943. szeptember 10-én az olasz flotta többi hajójával együtt Máltára hajózott, és megadta magát a szövetségeseknek. 1961-ben bontották szét.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1936 április 21.

  • Vízkiszorítás: 9960 t (üresen), 11 770 tonna harckészen

  • Méretek: hossz: 187,08 m - szélesség: 28,8 m - merülés: 5,3 m

  • Sebesség: 33 csomó (61 km/h)

  • Személyzet: 850+42 fő

  • Hajtómű: Hajtómű: 2 hajócsavar, 2 Parsons-turbina - 100.000 LE

  • Hatótávolság: 7500 km 13 csomó sebesség mellett

  • Fegyverzet: 10 db 152 mm-es (2×III, 2×II-/55-m1936) löveg, 8 db 100 mm-es (4×II-/47-m1924) és 8 db 37 mm (4×II-/54-m1932) ágyú, 8 db 13,2 mm (4×II) légvédelmi gépágyú és 6 db 533 mm-es torpedó-vetőcső + 4 felderítő hidroplán

  • Páncélzat: 40-140 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább