„Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a nevüket!" - Joszif Sztálin

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Emden könnyűcirkáló

emden

Az 1925-ben elkészült könnyűcirkáló, az Emden az első középméretű német hadihajó, amit az I. világháború után építettek. Az eredetileg széntüzelésű hajó elsősorban hosszú, nyílt tengeri utakra készült, ezért hatalmas szénraktárai voltak, de különös figyelmet szenteltek a legénységi szállás méretére és az emberek kényelmére is - ez akkoriban újdonságnak számított. A II. világháború kitörését követően aknákat telepített az Északi- tengeren, majd 1940 áprilisban a Blücher mellett részt vett Norvégia megszállásában. Bár a hadművelet során súlyos veszteségeket szenvedtek, az Emden megúszta komolyabb sérülések nélkül, és később a Balti-tengeren teljesített szolgálatot. Nem egy hadműveletben vett részt: először egy ütőképes taktikai haderővel - melyben ott volt az új csatahajó, a Tirpitz is - hajózott együtt, majd kiképzőhajóként működött. 1944 végén és 1945 elején csapatokat evakuált Kelet-Poroszországból, majd 1945 januárjában Von Hindenburg tábornagy koporsóját kellett kimenekítenie a tannenbergi temetőből. 1945 áprilisában egy Kiel ellen vezetett bombatámadás során megrongálódott. 1945 májusában meglékelték, majd 1949-ben szétszerelték.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1925

  • Vízkiszorítás: 5400 t (üresen); 7100 tonna harckészen

  • Sebesség: 29 csomó (54 km/ó)

  • Személyzet: 630 fő

  • Hajtómű: ikercsavaros Germania turbinák - 46.500 HP

  • Hatótávolság: 5300 tengeri mérföld

  • Hossz: 154,86 m

  • Szélesség: 13,7 m

  • Merülés: 6,61 m

  • Fegyverzet: 8 db 150 mm-es (8×I-/48-SKC/36), 3 db 105 mm-es (-/65-SKC/33) löveg és 6 db 20 mm-es (-/65-SKC/38) légvédelmi löveg + 120 akna

  • Páncélzat: 76-100 mm a vízvonalnál, 20-40 mm a fedélzeten és 51 mm a tornyokon

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább