„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Hiryu repülőgép-hordozó

hiryu

A Hiryu - bár nem testvérhajója a Soryunak - azonos tervek alapján épült. A fő különbség a torony elhelyezése. Noha a klasszikus hajóosztály kategóriának ezért nem felelnek meg, a korai japán doktrína szerint a Hiryu éppolyan kiegészítője a Soryunak, mint a Kaga az Akaginak. Eszerint a doktrína szerint ugyanis a hajók tornyukkal befelé egymás mellett hajóztak volna, így a le- és felszálló repülőgépek nem zavarják egymás légterét. A gyakorlat azonban bebizonyította eme ötlet feleslegességét. Így végül is hagyományos módon alkalmazták ezeket az egységeket is, a rendhagyó torony-konstrukciónak semmi értelme nem volt.

A Hiryu rövid, ám eseménydús pályafutása Pearl Harbornál kezdődött, ahol az 1. Koku Kantai vagyis első csapásmérő kötelék részét képezte Nagumo Chuichi parancsnoksága alatt. Később Wake elfoglalásánál segédkezett, majd a Midway-i csata egyetlen japán hordozója volt, amelynek a gépei csapást mértek az amerikai flottára - zuhanóbombázói és torpedóvetői súlyosan megrongálták a Yorktown amerikai hordozót. Ez azonban nem segítette hozzá a túléléshez, nem sokkal azután, hogy gépei felszálltak a támadáshoz, a Yorktown és az Enterprise repülőgépei halálos csapást mértek rá. Kaku Tomeo sorhajókapitány, a hajó parancsnoka, és Yamaguchi Tamon ellentengernagy önként a hajóval pusztultak el.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1935.

  • Vízkiszorítás: 15 900 t (üresen) 19 516 tonna (harckészen)

  • Méretek: hossz: 221,9 m - szélesség: 20,7 m - merülés: 7,5 m

  • Sebesség: 34,5 csomó (63.9 km/h)

  • Személyzet: 1103 fő

  • Hajtómű:4 hajócsavar és 4 gőzturbina - 152 000 LE

  • Hatótávolság: 10 800 km

  • Fegyverzet: 12 db 127 mm-es (6×II-/40) ágyú, 28 db 25 mm-es (14×II) légvédelmi ágyú - 71 repülőgép

  • Páncélzat: nincs adat

Írta: Bársony Atilla

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább