1912-ben kezdték építeni a Fuso-t, amellyel a japán haditengerészet megerősítette világhatalmi pozícióját. Ez volt ugyanis az első modern csatahajó, amelyet japán gyárban kezdtek építeni. (A hajó névelődje még vértes hajó volt a XIX. század második felében, és a maga nemében szintén az első japán építésű egység - ahogy ők mondták: a japán flotta szülőanyja - , a névfolytonosság tehát nem véletlen, hanem hagyománytisztelet eredménye.) A Yamato-osztályú szuper-csatahajókat leszámítva a japán birodalmi haditengerészet legerősebb csatahajói a Fuso és testvérhajója, a Yamashiro lettek. Bár páncélzatuk gyengébb volt, mint a kortárs csatahajóké (eredetileg csatacirkálóknak tervezték volna őket), fegyverzetük és sebességük nagyobb volt a korabeli csatahajóknál (ez is a csatacirkáló-tervekre vezethető vissza). A két hajó eredetileg két kéménnyel készült, az első világháború felépítési elvei szerint, de a két világégés között átépítették őket. Ekkor került hátsó kéményük helyére egy felépítmény, és a japán csatahajók mind ekkor kapták a jellegzetes, később védjegyükké váló, pagoda-szerű elülső felépítményt is. A Fuso Midway-nél része volt Yamamoto admirális csapásmérő erejének, majd részt vett az Aleut-szigetek és a Leyte-öböl csatáiban is. Ez utóbbiban találkozott a végzettel: a Yamashiróval együtt ágyútűz és torpedók küldték a tenger fenekére.
-
Vízrebocsátás: 1913
-
Vízkiszorítás: 36 475 tonna
-
Méretek: hossz: 204,65 m - szélesség: 28,7 m - merülés: 8,7 m
-
Sebesség: 23 csomó
-
Személyzet: 1193 fő
-
Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 Brown-Curtis turbina - 78 000 LE
-
Hatótávolság: 14 400 km
-
Fegyverzet: 12 db 356 mm-es (14 h.), 16 db 152 mm-es (6 h.) löveg
-
Páncélzat: Övpáncél 102-305 mm, barbetták 204 mm, lövegtornyok 120-305 mm
