„A csatára való felkészülés során meggyőződhettem arról, hogy a tervezés létfontosságú, ám a tervek haszontalanok." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Yamato csatahajó


yamato
 

A XX. század első felében virágkorukat élték a hatalmas tűzerejű csatahajók. A Japán birodalom hadiflottája sem volt ez alól kivétel. A század elejétől kezdve egészen a II. világháború végéig Japán dinamikusan fejlesztette hadiflottáját, sorban építette a hatalmas hadihajókat és a repülőgéphordozókat. Ebbe a flottaépítési rendszerbe illeszkedett be az 1940-ben vízrebocsátott Yamato csatahajó is. A hajó tervezését már 1934-ben kezdték, és 1941. december 16-i szolgálatba állításakor a Yamato - majd később testvérhajója, a Musashi - minden idők legnagyobb csatahajója lett. Vízrebocsátásakor vízkiszorítását egyedül csak a brit Queen Mary utasszállító hajóé haladta meg. Főtüzérségének löveg- tornyai 2818 tonna súlyúak voltak egyenként, és a 460 mm-es lövegek mindegyike percenként két, 1473 kg-os lövedéket tudott kilőni 41 148 méteres távolságra. (A példa kedvéért: a német Bismarcknak 38 cm-es, az angol Hood-nak 38,1 cm-es, az amerikai New Jersey-nek 40,6 cm-es ágyúi voltak...) Később elégtelen légvédelmét (eredetileg 24 db 2,5 cm-es gép- ágyú) a háború során jelentősen megerősítették. Az Egyesített Flotta zászlóshajójaként részt vett több ütközetben. 1943. de- cember 25-én Truk szigetétől délre a USS Skate tengeralattjáró megtorpedózta, majd 1944 októberében a Leyte-öbölben két bombatalálattól is megsérült. 1945. április 7-én, a Mitscher repülőgéphordozóiról felszálló amerikai repülőgépek Kagoshimától 130 mérföldre délnyugatra, 2498 fő veszteséggel elsüllyesztették. Fő csapásmérő erejét, félelmetes tüzérségét nem tudta rendesen kihasználni, de a Musashi-val ellentétben használhatta hajók ellen. Halsey admirális hibája miatt a Leyte-öböl csatájában a kísérő hordozók védtelenül maradtak, és hogy azokat mentse, Thomas Sprague ellentengernagy a rombolóit küldte harcba a japán csatahajók ellenében. Azok eszeveszett bátorsággal indították a torpedókat a csatahajókra, amelyek vissza is vonultak, de a Yamato hatalmas ágyúi hamar belőtték a rombolókat. „Mint amikor kölyökkutyát gázol a teherautó" - emlékeztek vissza a Yamato lövedékeinek hatására a rombolók túlélői...A Yamato a USS Johnston és a USS Hoel rombolókat lőtte szét gigantikus ágyúival.

TECHNIKAI ADATOK

  • Vízrebocsátás: 1940

  • Vízkiszorítás: 64.170 t (üresen); 71.659 t (harckészen)

  • Méretek: hossz: 263,2 m - szélesség: 38, 9 m - merülés: 10,3 m

  • Sebesség: 27 csomó (50 km/h)

  • Személyzet: 2500 fő

  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 turbina

  • Hatótávolság: 13 340 km

  • Fegyverzet: 9 db 46,0 cm-es ágyú; 12 db 15,5 cm-es ágyú; 12 db 12,7 cm-es légvédelmi ágyú; 24 db 2,5 cm-es légvédelmi gépágyú (átépítés után 146 db); 4 db 1,3 cm-es légvédelmi gépágyú (átépítés után 2,5 cm-es); 7 db repülőgép

  • Páncélzat: övpáncél 408 mm, fedélzet 231 mm - 200 mm, barbetták 546 mm, fő lövegtornyok 650 mm - 183 mm

Írta: Bársony Atilla (Atiraptor)

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább