Montcalm könnyűcirkáló

A Montcalm könnyűcirkálót 1935 októberében bocsátották tengerre, és 1937. decemberére szerelték fel teljesen. Egyike volt a La Galissoniere-osztályú hat könnyűcirkálónak. Ezeket a hajókat kivételesen jól tervezték meg, és jelentős tűzerőt képviselő fegyverzettel szerelték fel: kilenc 152,2 mm-es ágyút hordoztak fedélzetükön. A Francia Haditengerészet legjobb hajói közé tartoztak. 1940. szeptember 9-én a Montcalm és testvérhajói (Marseillaise és a Georges Leygues) kihajóztak Toulonból és Dakarba indultak, ahol szeptember 23. és 25. között részt vettek a kikötő ellen irányuló brit és szabad francia támadás visszaverésében. 1943. februárban a dakari francia parancsnokság átállt a szövetségesekhez; a három cirkáló ezután Philadelphiába hajózott, ahol generáljavítást végeztek rajtuk, felszerelték lokátorral, és növelték légvédelmi fegyverzetük tűzerejét. 1944. június 6-án a Montcalm és a Georges Leygues tagjai voltak annak a haditengerészeti támogató haderőnek, mely az Omaha partszakaszon kiépített német állásokat bombázta a normandiai partraszállás során. Augusztusban ugyanez a hajóraj a francia Riviérán partra szálló szövetséges csapatokat biztosította. A Monlcalm és testvérhajói, a Gloire és a Georges Leygues a háború után is aktívak maradtak; a Montcalmot 1961-ben „nyugdíjazták".
TECHNIKAI ADATOK
-
Vízrebocsátás: 1935
- Vízkiszorítás: 8340 t (üresen); 9270 tonna harckészen
-
Sebesség: 31 csomó
-
Személyzet: 540 fő
-
Hajtómű: 4 hajócsavaros turbinák - 84.000 shp
-
Hatótávolság: 10 500 km
-
Hossz: 178,86 m
-
Szélesség: 17,47 m
-
Merülés: 5,31 m
-
Fegyverzet: 9 db 152 mm-es löveg, 8 db 90 és 8 db 13,2 mm-es légvédelmi löveg + 2 repülő
-
Páncélzat: 120 mm a vízvonalnál, 50,8 mm a fedélzeten és 130 mm a tornyokon