„Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem." - Franklin D. Roosevelt

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Trinidad könnyűcirkáló

A Fiji-osztályú cirkáló egyikét, a HMS Trinidad-ot 1940 márciusában, hat hónappal a világháború kitörése után bocsátották vízre. Története érdekes: 1942. március 29-én, miközben konvojt kísért a sarkvidéken, megütközött három német rombolóval. A hóviharban kialakult zűrzavarban eltalálta a Z-26 rombolót, mely később elsüllyedt, viszont egyik torpedója, ami irányíthatatlanná vált, miután kilőtték a Z-26-ra, őt magát is megrongálta. Ezt követően az U-585-ös német tengeralattjáró megtámadta a sérült a cirkálót, de azt elsüllyesztette a Fury romboló. A Trinidadnak sikerült elérnie Murmanszk kikötőjét, ahol elvégezték a legszükségesebb javításokat, majd május 13-án négy romboló kíséretében elindult a Medve-szigettől nyugatra lévő találkozási pontig, ahol brit hadihajók várták. A Trinidadot és kíséretét másnap bemérte az ellenség légi felderítése, és hamarosan torpedók és bombák zuhantak rá. Ez utóbbiak egyike - amit egy Junkers Ju 88-as dobott le - lángra lobbantotta a cirkálót. A füstöt okádó, súlyosan sérült hajót kiürítették, majd elsüllyesztette a HMS Matchless romboló. Osztályának 12 hajója közül még egy - a névadó HMS Fiji - pusztult el a háború folyamán.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1940. március 21.

  • Vízkiszorítás: 8530 t (üresen); 10 450 tonna harckészen

  • Méretek: hossz: 169,28 m - szélesség: 18,90 m - merülés: 5,01 m

  • Sebesség: 33 csomó (61 km/h)

  • Személyzet: 730 fő

  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 Parsons gőzturbina - 72 500 LE

  • Hatótávolság: 10 784 km

  • Fegyverzet: 12 db 152 mm-es (4x3) és 8 db 102 mm-es ágyú; 8 db 40 mm-es AA Bofors (2-3x4) légvédelmi ágyú és 12 db 20 mm-es AA (6×2) légvédelmi gépágyú; 6 db TLT 533 mm-es (2x3) torpedóvető-cső + 2 db Supermarine Walrus hidroplán

  • Páncélzat: övpáncél 83 mm, lövegtornyok 51-102 mm, fedélzet 51 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább