„A jelenlegi helyzetet számunkra adott lehetőségnek, nem pedig katasztrófának kell tekinteni." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Courageous repülőgép-hordozó

cour
 
A HMS Courageus és testvérhajója a HMS Glorious építését a balti-tengeri szolgálatra szánt gyors cir- kálóként kezdték meg 1915-ben. 1917 elején állt hadrendbe. A Courageous - testvérhajójához hasonlóan - gyors cirkáló volt, mindössze 4 darab 15 hüvelykes (38,1 cm) ágyúval, gyakorlatilag páncélvédelem nélkül. Az I. világháború után mindkét egységet tartalékba helyezték, majd Nagy-Britannia az 1920-as években növelni akarta a repülőgép-hordozó erőit, így mind a két hajót, a "majdnem testvérhajójukkal", a HMS Furious-szal együtt átépítették repülőgép-hordozóvá. A Courageous átalakítása 1928 márciusában fejeződött be. A felépítményét és a fegyverzetét a hajótesten majdnem teljes hosszában végignyúló repülőgép- hangárral váltották fel. A hangár előtti 18 méteres nyílt fedélzetet az olyan lassú repülőgépek indítására használ- ták, mint a Fairey Swordfish. A hangár felett helyezkedett el a nyitott repülőfedélzet, két nagyméretű, beépített emelőlifttel. Mind a három hajó végigszolgálta a 30-as éveket, és a II. világháború kitörésekor ők alkották a brit repülőgép-hordozó erő gerincét. De nem sokáig: a Courageous-t a háború első napjaiban (1939. szeptember 17.) az Atlanti-óceánon az U-29-es német tengeralattjáró megtorpedózta és elsüllyesztette.


TECHNIKAI ADATOK (átépítés után)

  • Vízrebocsátás: 1917 (1928)

  • Vízkiszorítás: 18 600 t (üresen); 26 517 t (max.)

  • Méretek hossz: 239,83 m - szélesség: 24,70 m - merülés: 8,19 m

  • Sebesség: 31,5 csomó (58,34 km/h)

  • Személyzet: 1100 fő (repülõszemélyzettel)

  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 db Parsons gőzturbina - 90 000 LE

  • Hatótávolság: 5960 km

  • Fegyverzet: 12 db 10,2 cm-es légvédelmi ágyú; 4 db 4,7 cm-es légvédelmi gépágyú; 18 db 4,0 cm-es légvédelmi gépágyú; 48 repülőgép

  • Páncélzat: Övpáncél 75 mm - 50 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább