„Nem ígérhetek semmi mást csak vért, gürcölést, könnyeket és izzadságot.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Salt Lake City nehézcirkáló

A USS Salt Lake City (CA-25) a két hajóból álló Pensacola nehézcirkáló-osztály egyik hajója. 1927 júniusában kezdték el építeni - csakúgy, mint testvérhajóját - a New York-i Hajógyárban. 1929 januárjában bocsátották vízre és már decemberben szolgálatba is állt. Előbb a Karib-tengeren, majd ezt követően a Csendes-óceánon állomásozott. 1942. október 11-én Esperance-foknál a Boise (CL 47) cirkálóval közösen - több más japán hajóval együtt - ágyútűzzel elsüllyesztették a japán Furutaka nehézcirkálót. Ezt 1943. március 26/27-én részt vett a Parancsnok-szigetek mellett vívott csatában - ez volt az egyetlen kizárólag hadihajók által (légi és tengeralattjáró-támogatás nélkül) vívott ütközet a Csendes-óceán térségében. Itt a Salt Lake City igen jelentős sérüléseket szenvedett. Javítása után délre hajózott és részt vett a Formosa melletti és a Leyte-öbölbeli csatákban. 1945 februárjában Iwo Jima mellett újra megrongálódott, ekkor a USS Starr hajóval ütközött össze. 1946-ban kivonták a szolgálatból. 1948-ban atombomba-kísérlet során süllyesztették el.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1929. január 23.

  • Vízkiszorítás: 9030 t (üresen); 11 000 tonna (harckészen)

  • Méretek: hossz: 178,5 m - szélesség: 19,8 m - merülés: 4,9 m

  • Sebesség: 32 csomó (59 km/h)

  • Személyzet: 653 fő

  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 White Forster gőzturbina - 107 000 LE

  • Hatótávolság: 17 400 km 15 csomó sebességgel

  • Fegyverzet: 10 db 203 mm-es és 4 db 127 mm-es ágyú; 9 db 20 mm-es légvédelmi gépágyú és 6 db 533 mm-es torpedóvető cső + 4 hidroplán

  • Páncélzat: övpáncél 64 mm, fedélzet 25 mm, tornyok 44-102 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább