„A csatára való felkészülés során meggyőződhettem arról, hogy a tervezés létfontosságú, ám a tervek haszontalanok." - Dwight D. Eisenhower

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Nevada csatahajó

A Nevada volt a "mindent vagy semmit” elven épült első csatahajók egyike, mely elvet az I. világháború után más haditengerészetek is alkalmazták, és amely szerint a létfontosságú területeket a lehető legvastagabb páncélzattal látták el, míg a többi rész gyakorlatilag védtelen maradt. A USS Nevada (BB-36) és testvérhajója, az USS Oklahoma (BB-37) a dreadnoughtok második generációjához tartozott, és az első, kizárólag olajtüzelésű amerikai csatahajók voltak. Az 1914-ben vízre bocsátott és az I. világháborúban Írország környékén szolgáló Nevada 1941 decemberében súlyos sérüléseket szenvedett Pearl Harborban. Kijavítása után 1944 júniusában a normandiai partraszállásnál alkalmazott tűztámogató kötelék egyik egységeként szolgált, majd visszatért a Csendes-óceánra, ahol egy kamikaze és a japán parti ütegek megrongálták. 1946 júliusában a Bikini-szigeteknél volt célhajó, és túlélte a kísérleteket. 1948 júliusában Hawaii előtt mint tüzérségi és repülőgép célhajót elsüllyesztették.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1914

  • Vízkiszorítás: 29 065 t (üresen); 31 700 tonna (harckészen)

  • Sebesség: 20,2 csomó

  • Személyzet: 1374 fő

  • Hajtómű: 4 hajócsavar, Curtis-turbina és 12 db Yarrow-kazán - 31 700 shp 

  • Hatótávolság: nincs adat

  • Méretek: hossz: 177,68 m - szélesség: 32,85 m - merülés: 9 m

  • Fegyverzet: 10 db 356 mm-es (2×III, 2×II-/45) ágyú; 16 db 127 mm-es (8×I-/38-DP) ágyú; 40 db 40 mm-es (10×IV-AA) és 45 db 20 mm-es (20×II, 5×I-AA) légvédelmi ágyú + 2 repülőgép (1942)

  • Páncélzat: 203-343 mm a vízvonalnál, 76 mm a fedélzeten, tornyokon 127-406 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább