„Az ember három módon érheti el célját: tervezéssel, munkával és imával." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Augusta nehézcirkáló

A Northampton-osztályú USS Augusta (CA 31) nehézcirkálót 1930 februárjában bocsátották vízre. Az 1930. január 30-án szolgálatba állított cirkálót zászlóshajónak szánták, csakúgy mint osztályának másik két hajóját, a USS Chicago-t és a USS Houston-t. A háború kitörését követően az Atlanti-óceánon teljesített szolgálatot. 1942 novemberben egyike azoknak a hadihajóknak, melyek a Tourch hadművelet (észak-afrikai partraszállás) során a szövetséges Western Task Force Marokkónál partraszálló csapatainak tengeri fedezetét biztosította.  Ennek végrehajtása nem okozott különösebb nehézséget, mivel az ellenség nem rendelkezett kellő számú repülőgéppel és hadihajóval a körzetben. 1943 júliusában az akkor az Orkney-szigeteki Scapa Flow-ban állomásozó Alabama és South Dakota, illetve több brit csatahajó és repülőgép-hordozó kíséretében hadműveletet hajtott végre Norvégia partjainál. A normandiai partraszállás során, 1944 júniusában a Western Task Force parancsnoka, Kirk admirális zászlóshajója. 1944 augusztusában a francia partoknál fekvő Levante szigetén partra szálló 1. különleges haderő tengeri tüzérségi támogatását biztosította. A háború végéig szolgálatban maradt, majd 1946-ban tartalékállományba helyezték. 1960. áprilisában bontották szét.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Vízrebocsátás: 1930.

  • Vízkiszorítás: 9195 t (üresen); 12.497 tonna harckészen

  • Méretek: hossz: 182,88 m - szélesség: 20,14 m - merülés: 7,01 m

  • Sebesség: 32,7 csomó

  • Személyzet: 872 fő

  • Hajtómű: 4 hajócsavar, 4 gőzturbina - 107,000 Le

  • Hatótávolság: 13.000 tengeri mérföld

  • Fegyverzet: 8 db 20,3 cm-es ágyú; 8 db 12,7 cm-es ágyú; 32 db 40 mm-es és 27 db 20 mm-es légvédelmi ágyú + 4 repülőgép

  • Páncélzat: övpáncél 76,2 mm, lövegtornyok 38,4 mm, fedélzet 76,2 mm

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább