Második világháború

A 88 mm-es űrméret a lövegeknél az első világháborúban jelent meg. Jellemző, hogy elsősorban légvédelmi célra alkalmazták már ekkor az ilyen fegyvereket. Ez így is maradt, egészen a spanyol polgárháborúig, amikor is ráébredtek, hogy a 88-as légvédelmi lövegek könnyedén elbánnak az ellenséges harckocsikkal is. Mivel azonban itt nagyobb harckocsi-harckocsi ütközetre nem került sor, nem merült fel az igény arra, hogy a lövegeket másképpen alkalmazzák.

 

Az első alkalom, amikor komolyan szükségessé vált az ágyúk páncéltörő használata, Franciaország német lerohanásakor jött el. A francia B1 nehéztankok és az angol Matilda II közepes harckocsik páncélzatát a német harckocsiágyúk nem tudták átütni. Az egyetlen eszköz ezek ellen a 88-as FlaK volt. Észak-Afrikában a Matildák ellen meg kellett ismételni a „flakok” rendhagyó alkalmazását, mivel az eddigre hosszabb csövű 50 mm-es löveggel szerelt PzKfw III tankok még mindig tehetetlennek bizonyultak.
Rövid időre a PzKfw IVF2 és IVG közepes harckocsik hosszú csövű, 75 mm-es lövege áthidalta a problémát, de a közben meginduló oroszországi harcok során a T-34 és a KV típusú szovjet páncélosok ennek is ellen tudtak állni.

Ekkor már zajlott egy új, nehéz kategóriájú harckocsi tervezése Németországban. Ebből született aztán a PzKfw VI Tiger. Ennek fegyveréül már az 1936-ban fejleszteni kezdett 88-as űrméretű, L/56 kaliberhosszúságú ágyút szánták, noha az L/70 kaliberhosszúságú KwK 42 típusú, 75 mm-es löveg (a PzKfw V Panther (Párduc) későbbi fegyvere) jobb jellemzőket produkált, kisebb tömeg mellett. A hosszabb cső nagyobb torkolati sebességet, ezáltal nagyobb rombolóerőt és pontosságot eredményezett, és 1942 nyarára éppen úgy készen állt a sorozatgyártásra, mint a nagyobb űrméretű KwK 36. Ezenkívül kisebb, könnyebb lőszereiből több lett volna bemálházható, mindemellett a harckocsi tömege megmaradt volna az eredetileg tervezett 45 tonnánál, ami nagyobb mozgékonyságot vont volna maga után. Egyes vélemények szerint a 88-as ágyú javára ekkor az billentette a mérleget, hogy Hitler szenvedélyesen vonzódott a nagy, nehéz fegyverekhez. Mások inkább arra hivatkoznak, hogy a 75-ös ágyú csak wolfrám-magvas lövedékkel tudta a KwK 36-nál jobb jellemzőit hozni, márpedig ez a fém hiánycikk volt a háborús Németországban. (Ez utóbbi véleménynek ellentmond a tény, hogy a Párducok később mégis ezt a fegyvert kapták, és a wolfrámos lőszer csak a háború utolsó napjaiban fogyott el. Ráadásul a 88-ashoz is létezett wolfrámos lőszer, viszont ez sem lett annyival hatékonyabb, mint ahogy arra számítottak. Tehát a lövegválasztásnál valószínűbb a legfelsőbb szintű politikai beavatkozás.)

 

Tévhit, hogy a harckocsiágyú megegyezett az alapjául szolgáló FlaK 18 légvédelmi löveggel. A különbség az elsütés módjában rejlett. A légvédelmi fegyver hagyományos, ütőszeges módszerrel lőtte ki a lövedékét, míg a tankba szánt fegyver elektromos elsütéssel üzemelt. (Ennek lényege, hogy a lövedék elhalad a meghajtótöltetben lévő olvadóbiztosíték mellett, ami így hőt termel.) Igaz, logisztikai okból később azokat a légvédelmi ágyúkat, amelyeket Tigrisekkel egy harccsoportban alkalmaztak, felszerelték elektromos elsütőszerkezettel, hogy szükség esetén használhassák egymás lőszereit. Ezeket a légvédelmi ágyúkat jelölték FlaK 18/36-ként.

Ballisztikai görbéje nagyon lapos volt. Ez azt eredményezte, hogy téves távolságmérés esetén is nagy volt a találat valószínűsége. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a köztudatba rendkívül pontos lövegként vonulhatott be.

Bár rettegett fegyver volt a szövetséges és a szovjet harckocsizók körében, nem volt mentes a hibáktól. Kétkamrás csőszájféke nélkül alkalmazva egyetlen – utolsó – lövést lehetett leadni vele. Ezenkívül, bár karakterisztikája jó volt, próbáltak rajta javítani – ezt a Tiger II (Királytigris) L/71 kaliberhosszúságú KwK 43 ágyúja esetében kísérelték meg. Ennek az lett az eredménye, hogy elérték azt a határt, aminél többet a kor színvonalán nem tudtak túlszárnyalni anélkül, hogy magát a harckocsit és a személyzetet ne veszélyeztessék. Papíron az új löveg pontosabb kellett volna, hogy legyen, ám a nagyfokú kopás, illetve a lövegrögzítés - nagy visszarúgás matti - kilazulása a pontosság rovására ment. Rombolóerőben viszont kétségtelenül sikerült felülmúlni a KwK 36-ot.

Technikai adatok:

Írta: dr. Bársony Atilla (Atiraptor)