A brit hadvezetés már a ’30-as években gondolkodott kétéltű harcjárművek hadrendbe állításáról, de pár úszóképes kis és könnyű harckocsi megépítésén kívül nem sok mindent tudtak felmutatni. Amikor a 1942-1943-ban a Nyugat-európai partraszállás ötlete felvetődött, már a britek is belekezdtek régen dédelgetett vágyuk megvalósításába. A partraszállásoknál és folyami átkeléseknél használható, jó terepjáró képességű kétéltű harcjármű terveivel a Thornycroft vállalat állt elő. Azonban a cég méretei és profilja nem tették lehetővé a gyors és nagy számban történő kivitelezést, ezért a terveket és az első elkészült prototípus után a Morris Commercial-nek adták át. Ekkor kezdődött meg a Terrapin Mk. I sorozatgyártása.
Az 1943 júniusa után járműveknél eléggé látszott az összecsapott és rögtönzött jelleg. Küllemét tekintve egyedi, ötletes, modern jármű volt, de rengeteg gyermekbetegséggel küzdött, amik már az első csapatpróbákon nyilvánvalóvá váltak. A járművet kettő Ford V8-as 3621 cm3-es benzinmotor hajtotta. Ez a két motor elegendő erőt biztosított az üresen majdnem hét tonnás, 4 tonna teherbírású járműnek, ám a két motor egy-egy oldal közbülső két kerekét hajtotta. Az első és hátsó kerekek a terepjáró képességet voltak hivatottak javítani. Az első kerekek valamivel feljebb is voltak elhelyezve, szilárd, sík talajon nem is érték a földet. Szerepük konkrétan a lépcsőmászó képesség növelése volt partot éréskor. A jármű kormányzása is a motorok kisebb-nagyobb sebességre kapcsolásával történt. Ennek köszönhetően elég nehezen kormányozható jármű volt. Közúton 24 km/h sebességgel tudott haladni, vízen pedig két propeller használatával 8 km/h sebességgel. Az elméleti 4 tonnás teherbírást soha sem tudta kihasználni, mert a vízen való kiegyensúlyozottság végett a két motort a jármű közepén helyezték el, és ezek felett foglalt helyet a sofőr is.
A jármű raktere gyakorlatilag elől és hátul egy-egy „puttony” volt. A két rakodótérben nagyobb hadianyagot szállítani lehetetlen volt, ráadásul, ha az első rakodótérbe pakoltak nehezebb holmikat, akkor előre dőlt a jármű a vízben, ha hátra, akkor meg hátrafelé. A két raktér között a mozgás csak a motoron és a vezetőülésen keresztül volt lehetséges. A korlátozott rakodhatóságon kívül a középen elhelyezett motorok és vezetőülés még egy problémát vetett fel. A sofőr hatalmas holttérrel rendelkezett, ami megnehezítette a manőverezést. A hét méter hosszú, csónak alakú felépítménnyel rendelkező, több mint 2 méter magas járműről előre és hátra nagyon nehezen lehetett lelátni. Ezt a hiányosságot úgy próbálták kiküszöbölni, hogy mind az első és mind a hátsó rakodótérben egy-egy utas navigált. A vízi üzemmódnál további hátrány volt, hogy a hullámzás a gépjármű első rakodóterébe sok vizet juttatott be. Ezt egy felhúzható ponyvával próbálták orvosolni. Azonban a felhúzott ponyva tovább növelte a vezető holtterét, és az elől helyet foglalók sem tudtak segíteni a sofőrnek a navigálásban. A jármű első éles bevetése Scheldt folyónál történt amerikai gyártmányú LVT „Alligator” kétéltűekkel karöltve, amikor 1944. október 9-én az 5. és 6. brit rohamutász ezred segítette partra a 9. kanadai gyalogos dandárt. A jármű gyengeségei gyakorlatban is megmutatkoztak, a hadvezetés az addig elkészült alig 500 példányt egyből leírta, és a sokkal olcsóbb, nagyságrendekkel jobb amerikai DUKW kétéltű tehergépkocsik hadrendbe állítását szorgalmazta a Terrapinok helyett, illetve rábólintott a Terrapin Mk II tervezésére, ami egy darab prototípuson kívül mást nem eredményezett, és mire elkészült, vége lett a háborúnak. Ez egy hagyományosabb formájú elöl elhelyezett vezetőfülkés, hosszabb kétéltű tehergépkocsi lett volna.
Technikai adatok:
-
Hosszúság/magasság/szélesség: 7,01m/2,92m/2,67m
-
Tömeg: 6,9 tonna
-
Teherbírás: (elméletileg) 4 tonna
-
Kezelőszemélyzet: 1-2 fő
-
Páncélzat/fegyverzet: nincs
-
Motor: kettő 3621 cm3-es Ford V8 85 LE benzinmotor
-
Sebesség: 24 km/h szárazföld, 8 km/h víz
-
Hatótávolság: 240 km
Írta: HunBütyök
