„A történelmet a győztesek írják.” - Winston Churchill

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Krupp Protze tehergépkocsi

1929-ben a Krupp vállalat a sikeresnek mondható 3 tengelyes L3 széria alapján kidolgozott egy 1 tonnás könnyű tehergépkocsit. A gépjármű kisméretű motort kapott, ám könnyű súlya miatt így is mozgékony maradt. Az L2 H43 nevű teherautó, mivel mindkét hátsó tengelye hajtotta, jó terepjáró képességűnek számított a maga korában. A német hadsereg több változatott rendszeresített, ilyen volt az univerzális alvázon készült nehéz terepjáró gépkocsi és a 8 fő szállítására alkalmas rajszállító. 1936-ban egy erősebb 60 lóerős motort kapott, és a vonóhorog megerősítése után a jármű alkalmassá vált lövegek vontatására. Ez a jármű az L2 H143 nevet kapta, a Wehrmacht pedig nagy számban kezdte alkalmazni. A háború kezdetén még korszerűnek volt nevezhető, de a későbbiekben az Opel Blitz típusok mellett már nem tudott érvényesülni, így a jármű gyártását 1943-ban befejezték. Addig több, mint 7000 készült a különböző változatokból. A járművet a háború másik felében ott használták, ahol tudták, vagy ahol hiány volt a modernebb típusokból.

TECHNIKAI ADATOK:

  • Méretek: hosszúság 5,10 m; szélesség 1,92 m; magasság 1,96 m

  • Súly: 2450 kg

  • Személyzet: 2 fő + utasok

  • Fegyverzet: az alapváltozatnál nincs

  • Páncélzat: nincs

  • Hatótáv: 450 km (úton)

  • Motor: egy 60 LE-s 3,3 literes Krupp Boxer motor

  • Teljesítmény: max. sebessége úton 70 km/h

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább