A Drancy-i gettó egy gyűjtőtábor volt a második világháború alatt Párizs Drancy városrészében.
1
940 decemberében egy befejezetlen, Párizs Drancy nevű külvárosában található építkezési területet választottak ki, hogy az később a legnagyobb gyűjtőközponttá, a Franciaországból deportálandó zsidók legjelentősebb átmeneti táborává (Sammellager) alakuljon át. 1942 júliusa és 1944 augusztusa között hatvankettő, deportáltakat szállító vonat indult el Drancy-ból, több mint 61 000 zsidó fogollyal. Legtöbbjük az Auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét. 1943. július 1-ig a drancy-i központ ügyvezetésével a franciákat bízták meg, jóllehet a végső hatalom a Sicherheitspolizei (Sipo) és a Sicherheitsdients (SD) kezében volt. A következő naptól kezdve azonban Alois Brunner SS-Hauptsturmführer (százados) vette át a tábor vezetését, ő lett végül a felelőse a Lyon mellett található izieu-i gyerekek Auschwitzba történő deportálásának.
Brunner megérkezése előtt a francia zsidó szervezeteknek és a Vöröskeresztnek engedélye volt arra, hogy a Drancyban élőknek élelmiszert és viszonylagos kényelmet biztosítsanak, azonban Brunner letiltotta a további segélyeket, és lecsökkentette a rabok fejadagját. Addig, amíg végül a németek be nem tiltották a szabad vallásgyakorlatot, a gettó lakói megünnepelhették a zsidó újévet (Rosh Hashannah) és az engesztelés napját ( Jom Kippur ), ezenfelül fenntartottak egy titkos iskolát a gyermekek számára, amely az 1943-as év kezdetéig működött, ekkor azonban felfedezték, és erőszakkal megszüntették.
Már 1941. augusztusától tevékenykedtek ellenállók a tábor területén. 1943 augusztusáig összesen 41 bennlakót sikerült megszöktetniük, és tervet dolgoztak ki arra is, hogy 70 rab, három műszakban menekülő alagutat ásson. A munkálatokat már majdnem teljesen befejezték, amikor a németek felfedezték az alagutat, és számtalan foglyot küldtek emiatt azonnal a halálba. 1944. augusztus 15-16-ra virradóra, csupán egy héttel azelőtt, hogy a szövetségesek elérték volna Párizst, a Drancy-ban állomásozó németek elégettek minden terhelő dokumentumot, és elmenekültek, hátrahagyva a még fogva tartott 1543 rabot.
Raoul Nordling, a svéd főkonzul átvette a tábor feletti irányítást, és felkérte a Vöröskeresztet, hogy segítsen a bennlakókon. A deportált zsidók emlékére egy emlékművet emeltek a tábor egykori főkapujával szemközti helyen.
Írta: Illés László
