„Bár a háborúkat fegyverekkel vívják, de emberekkel nyerik meg." - George Patton

Második világháború

patreon reklamTámogass bennünket!
Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket. 

Kamikaze, az ''isteni szél''

Öngyilkos akciók a tengeren

A XIII. században "isteni szél" szórta szét a tengeren japán elfoglalására indult Dzsingisz kán hajóhadát. Ugyanígy kellett volna megsemmisíteniük a kamikazéknak az országuk elleni invázióra készülő amerikai hajóhadat. A reménytelenné vált hadihelyzetben utolsó szalmaszálként kapaszkodtak az őrült gondolatba: csak öngyilkos akciók vezethetnek eredményre a túlerőben lévő ellenséggel szemben. A világtörténelem legfurcsább fegyvere született így meg, amelynek nem csupán kezelője, hanem része is az ember.

2

A délnyugat-csendes-óceáni térségben a japánokat már 1943-ban sorozatos kudarcok érték, több támaszpontot elvesztettek. 1944 nyarán, a Fülöp-szigetek környéki csatában szertefoszlottak a japánok utolsó reményei is, hogy haditengerészetük hagyományos eszközökkel folytatni tudja a harcot az amerikaiak ellen. Néhány nap alatt 3 repülőgép-hordozó semmisült meg több mint 400 repülőgéppel és 445 főnyi személyzettel, ezen kívül további 100 repülőgép. Vereségük súlyát tovább növelte, hogy utolsó jól kiképzett pilótáikat vesztették el. Japán tengerészeti légiereje sohasem heverte ki ezt a csapást. 

A kétségbeesés tanácsára

kamikaze0Az első öngyilkos akciókat a kétségbeesés szülte. A haditengerészet irányítói kétségbeesetten keresték az ellenség megtámadásának a leghatásosabb módját. 1944 nyarán Szueo Obajasi ellentengernagy és Eicsiro Ijo, egy anyahajó parancsnoka vetették fel azt a gondolatot, hogy a pilóta közvetlenül irányítsa bombával megrakott repülőgépét az ellenséges hajókra. Különös nyomatékot adott érvelésüknek Arima ellentengernagynak, a 26. légiflotta vezetőjének akciója, aki a Luzonnál állomásozó amerikai flotta ellen vezetett támadás során ügy tűnt - szándékosan ütközött gépével a Franklin repülőgép-hordozónak. A kamikaze-egységek felállításához az utolsó lökést az adta, hogy bizonyossá vált: az amerikaiak támadást indítanak a Fülöp-szigetek ellen, és a szánalmasan kicsiny japán erők nem lesznek képesek megvédeni a területet. A japánok készek voltak bármilyen áron megvédeni a szigeteket, mivel elvesztésük elvágta volna az anyaországot létfontosságú délkelet-ázsiai olajkészletétől és nyersanyag-utánpótlásától. A Sho (Győzelem) elnevezésű hadművelet sarkpontja az amerikai repülőgép-hordozókon állomásozó légierő semlegesítése volt, nehogy megtámadhassák és elsüllyeszthessék a japán hadihajókat. A feladat végrehajtásában komoly szerepet szántak a Fülöp-szigeteki 1. légiflottának. Ám az egységnek nem voltak megfelelő repülőgépei, melyekkel esély lett volna a feladat sikeres végrehajtására.

Október közepén hatalmas erőkkel megindult az amerikai támadás. Amikor október 17-én Kakijiro Ohnisi megérkezett, hogy átvegye a légiflotta parancsnokságát, mindössze 30 Zeke típusú gép és 30 bombázó volt harcképes állapotban. Hamarosan utasítás érkezett, hogy a hadművelet megkezdődött, és az 1. légiflottának meg kell kezdenie a légi csapást. Ohnisi Japán egyik legtapasztaltabb pilótája volt, aki részt vett a Pearl Harbor elleni támadás tervének kidolgozásában és Jamamoto admirális jobbkezeként a haditengerészet légierejének létrehozásában. Nem voltak illúziói, tudta, hogy a feladat végrehajthatatlan. kamikaze.jpg

Október 19-én felkereste az egyesített flotta főparancsnokát, és közölte: az amerikai repülőgép-hordozókat kizárólag öngyilkos akciókkal lehet harcképtelenné tenni. A főparancsnok először tiltakozott, ám végül engedélyt adott az első támadó csapatok létrehozására. Ohnisi még aznap délután elment a Mabalacat reptérre, a 201. repülőcsoport támaszpontjára. Hozzájuk tartozott az összes harcképes Zeke. A csoport vezetői először megdöbbentek, de a megbeszélés során beleegyeztek, hogy késedelem nélkül felállítják az Isteni Szél Különleges Támadóerő első egységét. Még a következő nap létrehozták a másodikat is, Cebu szigetén.

Egyik esetben sem jelentett gondot az önkéntesek toborzása. A toborzókat segítette az az extrém patriotizmus, melyet mind a katonák, mind a civilek elfogadtak: az embereknek akár életük feláldozása árán is szolgálniuk kell az uralkodót és a hazát. Nem csoda hát, hogy a magas rangú katonai vezetők a tömeges öngyilkosságot, mint háborús fegyvert kezdték alkalmazni, és az sem, hogy oly sok önkéntest találtak, aki kész volt követni őket.

A kamikaze gondolat győzelme

A különleges egység első bevetésére 1944. október 21-én került sor. 16 gép szállt fel, ám a nem megfelelő felderítés következtében nem találták meg az ellenséget, és egy kivétellel visszatértek a bázisra. A hiányzó gép sikerrel ütközött az Australia cirkálónak, a hajóhidat eltalálva megölt 20 embert - köztük a kapitányt -, további 54-et pedig megsebesített, s a hajót ki kellett vonni a harcokból. A következő napok sikertelen akciókkal teltek.

kamikaze20któber 23-án megkezdődött a második világháború egyik legnagyobb tengeri csatája, melyben 216 amerikai hajó állt szemben 64 japánnal. Az eredmény nem lehetett kétséges. Október 25-ére a japán flotta kétharmada megsemmisült. A japán vereség katasztrofális volt, s a japán flotta többé nem játszott szerepet a hadműveletek alakításában. Október 25-én azonban sikerült elsüllyeszteni az első amerikai repülőgép-hordozót, öt másik hajót pedig megrongálni. Ezt az akciót a japánok a Kamikaze gondolat győzelmeként ünnepelték. Ohnisi admirális annyi repülőgépet kért a további öngyilkos akciókhoz, amennyi csak lehetséges, s újabb egységeket állítottak fel, a repülőgépek széles skáláját használva. A Fülöp-szigetekre érkező 2. légiflottát, mely több hagyományos támadást hajtott végre sikertelenül, egyesítették az 1. légiflottával, és megkezdték a különleges támadó csapatok felkészítését. A hadsereg légiereje szintén felkészült a haditengerészet példájának követésére. A következő három hónapban a Fülöp-szigetek visszafoglalásáért küzdő amerikaiaknak szembe kellett nézniük a kamikazék mindennapos támadásával. A támadóerő fenntartása érdekében Formosa szigetén kiképző bázist hoztak létre, ahol a pilóták hétnapos kurzuson sajátíthatták el a Kamikaze taktikát. Az egyik fő típus szerint a nagy magasságban támadó gép kb. 8 kilométerre megközelítette a célpontot, s ekkor egyre meredekebb zuhanórepülésbe kezdett; a másik módszer szerint éppen ellenkezőleg, a tengerszint felett alig 10 méter magasságban közelítette meg a célpontot, majd 300-350 méter magasságba emelkedett, végül szinte függőleges zuhanórepüléssel fejeződött be az akció. tn_kamikaz5

Ám e különös fegyver hatalmas áldozatokat követelt a japánoktól. 1944. október 25. és 1945. január 25. között 447 támadásra került sor. Ezek közü1 201-et sikerült befejezni. 67 gépet lelőtt az amerikai légelhárítás, 179 repülőgépnek pedig nem sikerült megtalálnia a célpontot, így visszatért a bázisra. Az amerikaiak ezen időszakban 2 repülőgép- hordozót és 3 rombolót veszítettek, 23 cirkáló, 5 csatahajó, 23 romboló és 27 más hajó pedig megrongálódott. A kamikazék 738 embert megöltek, 1300-at pedig megsebesítettek. A kamikaze akciók a veszteségeken túl pszichikai megterhelést is jelentettek az ellenfél számára, de a kétségbeesés szülte fegyver túl gyenge volt ahhoz, hogy megakadályozza a szövetséges haderő előrenyomulását. 

Az amerikaiak az első megdöbbenés után hatásos védelmet alakítottak ki a kamikazék ellen: part menti figyelőhálózatot hoztak létre, amelynek segítségével időben tudomást szerezhettek a közeledő gépekről.

Végső égi csapás

Az amerikaiak okinawai partraszállásának megakadályozására a japán védelmi terv erőteljes és összehangolt kamikaze támadást irányzott elő. Az első ilyen akcióra április 6.-án került sor, amikor 355 Kamikaze repült az amerikai flotta felé, s a támadásban bombázók is részt vettek. A háború legnagyobb öngyilkos hadműveletében végül összesen 1465 kamikaze-repülőgép vett részt, bár az egymást követő akciókban egyre kevesebb gépet tudtak bevetni. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy küszöbön áll a Japán elleni invázió, a japánok a reménytelen helyzet ellenére készültek a védelemre. Ismét a kamikazék kapták a feladatot, hogy megállítsák az inváziót, mielőtt az ellenség partot érne. Pilóták ezreit toborozták és képezték ki sietve. Apró felszállópályákat építettek mindenfelé a parton. A kamikazékat ezeken szórták szét, így viszonylag nehezen voltak támadhatók felszállás előtt. Több mint 5300 repülőgép állt rendelkezésre, melyek között a harci gépektől és bombázóktól a kiképzőgépekig mindenféle típus megtalálható volt.

kamikaze3

További 5000 repülőgép állt készenlétben a hagyományos feladatok ellátására. Ha felhasználták volna az összes rendelkezésre álló kamikazét, ezek a gépek állhattak volna a helyükre. A japánok készen álltak a történelem legnagyobb öngyilkos akciójának végrehajtására, ám erre már nem került sor. Az atombomba ledobása után Japán kapitulált, s a hadvezetés elrendelte a kamikaze akciók felfüggesztését.

Hirdetés

További cikkek

A
A 25. órában vagyunk!

Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.

Bővebben
Látogatásaink

Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.

Tovább
Emlékművek

Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.

Tovább